Madarassy László: Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon (A Néprajzi Múzeum tudománytörténeti sorozata 2; Budapest, 1990)
3. Pásztortanyák
ta részben az." *) Simics az Asztrakánvidéki kirgizeknél talált a mi aklainkhoz hasonló építményekre. A pásztor részére van egy félszer, vagy sátor, melyhez csatlakozik a gerendákból négyszögben vagy kerekre összeállított karámféle. A jószág a szabad ég alatt tartózkodik, mig a pásztor télire a közelben ásott putritakásba vonul.**) Almásy megemlékezik a kirgizek téli tanyáján épített „agil"-ról, a mely ,,az értékesebb marhaféle (kancza, csikó, koraszülött bárány) részére valami védelmet nyújt a fagyos viharok ellen. Ezek az agilok nem csak egyszerűen ágakból, földből és kövekből összehányt köralakú kerítések, hanem ezek egyik helyén fedett kalyiba is van ugyanazon anyagból, a hol a marhának legalább egy része meghúzódhatik. Az agilokat rendesen úgy építik valami domboldalba, hogy a félszerforma épület nyilt oldala a szél árnyékában van. A hegyoldalba rendesen egy darabot bele is ásnak, aztán a két oldalfalat földből, kövekből és fadorongokból építik fel s végre az egészet befedik.... Télen át még egy más építőanyag is járul ezekhez, t. i. a iiszjek, az állati hulladék, a mit a nomádok szorgalmasan gyűjtenek, hol a félszer falai mellett, meg saját jurtjuk körül falszerüen körülhalmozzák." ***) Az egykori kecskeméti pusztaság legelőterületein jellegzetes mozgó pásztorépítményeknek tekinthetjük még az u. n. iszrongákat, ezeket az egykor vessző- és nádfalakból, ma inkább deszkákból állított juhaklokat, a hol a fejősjuhokat iszrongára fejik és éjszakáztatják. Minden iszrongának van egy nagyobb és egy kisebb nyilasa. A nagyobb nyilason át beterelik a juhokat az akolba, mig a kisebb nyilasnál, kettős karfával ellátott deszkahidláson, az iszrongán és i>edig a fejőszéken vagy jejözsombón, kezében zsajtárral ül a juhász ; a hídlás fölé rendesen ponyvasátort feszít, a nap heve, vagy az eső ellen. Az akolba terelt juhokat az iszrongahajtók, meg a pulikutyák a juhász felé szorítják, a honnan az egyenkint maga elé húzza és kifeji. Fejés után a hídlást kidobják, a nyilast elzárják és a fejőhely átalakul a juhok éjjeli szállásává. A juhász enyhelye itt a már ösmert nád- vagy szalmakunyhóféle, a hol szerszámát, eleségét tartja s a hová esetleg maga is behúzódik. De ha sütésre-főzésre kerül a dolog, az mindig az iszronga kerítésének enyhelyében történik. A juhászszerszámok közül a fejősjuhászra csak a kampósbotot, másként juhászkampót, a rühszerest, a kíkküvcszsacskól, meg a tejgazdaság kisebb-nagyobb edényeit találjuk jellemzőnek ; pásztoréletének egyéb tárgyai olyanok, a milyeneket más pásztortanyákból ösmerünk. Neki is van subája, bocskora, szolgafája, bográcsa, ivóharangja, iszákja stb. A nagyobb szerszámokat, valamint az edényfélét az enyhelye mellett álló alacsony ágason tartja. Ha az iszronga továbbköltözik, akkor a kerítés, enyhely, holmi, egyszóval a pásztortanya minden tartozéka, az egykerekű, kézi sarogjástalicskára kerül. Ezen hordják a tejet is a majorságban, vagy községben levő sajtnyomóházba. Egészen bizonyos, hogy vidékünkön is a juhaklok iszronga neve a tejgazdaságot meghonosító vlachok ,,sztronga" szavától ered, mely szó eredetileg csak azt az adót, bért jelentette, a mit a juhász a tejhaszonból a gazdának adni *) L. : Győrffy István : A nagykun tanya. **) L. : Simics Károly : Kirgiz pásztorlakások. ,,A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesitője", 1901. évfolyama. ***) L. : Almásy György : Vándor-utam Ázsia szivében.
