Madarassy László: Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon (A Néprajzi Múzeum tudománytörténeti sorozata 2; Budapest, 1990)
3. Pásztortanyák
sorban, hogy maguknak és hámos- vagy nyergeslovaiknak enyhelyet biztosítsanak, végül, hogy ott eleségüket, ruhájukat, edényeiket, szerszámaikat elhelyezhessék, kétségtelenül a cserényben érték el legmagasabb kifejlődésüket. *) Nincs tudomásunk arról, hogy ilyen elnevezés alatt, hasonló szerkezetű pásztorenyhely divatozott volna hazánkban máshol, akár az Alföld, akár a magas hegyvidékek nomádpásztorainál. Itt sem tudjuk irott történetét följebb vinni a múlt század elejénél, a mikor is a Mátyássy-féle gulyásdalban már teljes kifejlődésében találjuk. „Szobát, konyhát tartok a cserényben, Áll kenyerem, szalonnám, szekrényben, Bogrács, vödör, szolgafa, fakanál, Egyebem, de több minek is annál." **) A cserény, mint szó, egyike azoknak az ősi, úgynevezett : balkáni szavaknak, melyeknek eredeti jelentése még megfejtetlen, hovatartozása homályos és az út, a melyet napjainkig megtett, földerítetlen. A magyar nyelvkincsbe kétségtelenül a szlávságtól került. Annyi bizonyos, hogy a „cserje" és „cserfa" szavakkal nem rokonítható s hogy úgy a hazai, mint a külföldi, úgy a déli, mint az északi szláv népeknél, valamint a magyarságnál is mindég olyan tárgyat jelent, a mi vesszőből van fonva.***) Ennek tudatában kétségtelennek tarthatjuk, hogy a „cserény" nevezetű pásztorenyhe] y is azoktól a vesszőfonású tábláktól kapta nevét, a melyekből rendesen összeállítani szokták. A vesszőfonású enyhelyek „cserény" nevétől lettek azután „cserények" a többi hordozható enyhelyek is, a melyek nem vesszőből, hanem nádból, rozséból, kukoriczaszárból, vagy újabban már deszkából készültek. Ez az átvétel azonban nem a pusztán fejlett ki, hanem, hogy úgy mondjuk, felülről jött. A pásztorok maguk csak azt az enyhelyet nevezték cserénynek, a melynek vesszőfonású táblái voltak ; a nádból, vagy más anyagokból készülteket egyszerűen csak enyhelynek, szárny éknak mondották. Minthogy azonban a nagy gulyák és ménesek mellett élő gulyások és csikósok legszívesebben a cserén yfalazatú egyhelyekben tanyáztak, a legelőkön megforduló parasztok, tőkésgazdák és egyéb kíváncsi, vagy kényszerű látogatók cserénynek kereszteltek el minden olyan enyhelyfélét, a mely hasonlított az eredeti cserényre. (Világos példa erre az, hogy mikor a kunszentmiklósi kanásztanyát meglátogattam, annak élősövénygarádja mellett álló nádkunyhót a gazdák cserénynek nevezték.) A peszéradacsi legelőkön használatos igen egyszerű nádenyheiyeket cserényeknek tekinti a nép. Leírásaink is összevissza használják a cserény szót úgy, hogy ezekből sokszor bajos kihámozni, hogy mit láttak, illetve mit értettek cserény alatt. Szerencsére a cserényről is, éppen úgy, mint a pásztortaligáról, maradt a nép emlékezetében elég sok és jó adalékunk, az irodalomban egy-két alapos ösmertetésünk, melyek közül legbecsesebb a Hejman Ottóé, aki éppen a tizenkettedik órában látogatta *) L. : Madarassy László : Kiskunsági pásztor-enyhelyek. 1. A cserény. „A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője", 1907. évfolyama. **) L. : Sorsával megelégedő gujásnak dalja. ***) Ezt a megállapítást, a készülő etimológiai szótárból, Melich János tisztelt barátomnak köszönöm. — A cserény szónak sokféle értelmét 1. : Szinnyey József : Magyar Táj szó tár. I. Budapest, 1893. — Madarassy László : Kiskunsági pácztprenyhelyek. — A „cserény" szó, ebben az értelmében, megegyezik avval a már legrégibb okleveleinkben is található és hazánk nagy részében ma is használatos „sövény" szóval, mely lehet mesterségesen „fonott-sövény", vagy természettől alkotott „élő-sövény". a*
