Madarassy László: Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon (A Néprajzi Múzeum tudománytörténeti sorozata 2; Budapest, 1990)
3. Pásztortanyák
nehézkesebb, szerkezetében is sokkal tökéletlenebb volt és maradt, mint az, a melyik gyakran került taligára és helyről-helyre sűrűn vándorolt. Amott az enyhely megmaradt fűzött nádnak, emitt a vesszőfonadék volt czélszerű ; amaz vastag falazatával, födelével jobban megközelítette azt az ólfélét, mely nemcsak tüzelőhelye, hanem lakóháza is, jószágistállója is volt sokáig a nomádföldmívelést üző alföldi magyarságnak *), emez, könnyű tábláival, födetlenségével, vándorlásra alkalmas szerkezetével megmaradt tovább is a legnomádabb magyar építménynek, a nagy közlegelők pásztorenyhelyének. Az, ha kerítés jön mellé a jószág részére, akollá bővül ; ennek járulékaiként továbbra is csak az eleségestaliga, az állófa, meg a külömböző karók maradnak. A nomád jellegű gazdálkodásnak legutolsó hagyatékai közül való a kecskeméti pusztaságon az akol, a melyik, rendeltetése szerint lehet : lóakol, baromakol, pthakol, csürheakol. A még található aklok egy része állandósult a majorságokban, tanyákban, mint az istállók kiegészítő része, más része ellenben még mozgó, a majorságok, tanyák körül elterülő közeli mezőkön. A kecskeméti pusztaság mozgó akoljai nemcsak minden tavaszszal kerülnek más és más helyre, hanem a jószág állásának tisztasága, vagy napjainkban már inkább a mező trágyázása érdekéből, év közben is gyakran változtatják helyüket. (Többször volt alkalmam látni ilyen költözőfélben levő aklot.) Az akol rendesen rudakból és négyszögformában összeállított kerítés, melyhez csatlakozik még a pásztor enyhelyéül vagy egy ,,gunyhó", vagy egy „cserény". **ï Az akol kerítésében néha egy-egy fedeles istállóféle is helyet talál, a kényesebb jószág részére. Ha az akol télire is kinnt marad, kerítéséhez a felgyülemlett trágyából, izíkből, lassankint bástyát, garádol raknak. Ilyen bástyázott akolban telel ki ma is, az elmaradottabb gazdaságokban, a jószág nagy része. Az akol mellett a pásztor enyhelye többnyire az az igénytelen, kukoriczaszárból, szalmából, nádból, sásból, izíkből, vagy giz-gazból készült, oldalaknélküli, nyeregtetős kunyhó, a mit az országban széltében „csőszkunyhó" néven ösmernek ; a kecskeméti pusztaságon rendesen csak cnyhej a neve. Kerül közöttük olyan is, a melyik rudak közé szorított kukoricza-, vagy nádszárakból táblaformában van készítve s igy a szállításra is mindenkor alkalmatos.***) Ha az enyhely rangosabb építmény, személyzete nagyobb és igy fölszerelése is tökéletesebb, van oldala, födele, ajtaja, esetleg füstjárata is, a majorságtól messze esik, akkor „cserény" nevet ölt. Mig a cserényre, abban az értelemben, a hogyan a kecskeméti pusztaságról télies kifejlődésében ösmerjük, ezidőszerint nem találunk példát sem a hazai, sem a külföldi nomád pásztorságnál, addig az akol szélesen elterjedt nomádépítménye nemcsak hazánknak, nemcsak Európa szláv népeinek, hanem Európa és Ázsia török-tatár fajtájú népeinek is. Győrffy István, a nagykunsági tanyáról irva az aklot átmenetnek tartja a fedeles ól és a fedetlen pásztorenyheiyek között. „A fedetlen építményekhez átmenet az akol, mely bekerített hely nagyobbszámú jószág összetartására s éppen ezért gyakran fedetlen, s ha fedeles, csak *) L. : Győrffy István : A nagykun tanya. **) L. a szövegképek között az orgoványi, íc'sőbalázsi és kunszcntniiklósi ló-, barom- és csürhe-aklokat ! ***) L. a szövegképek között a hordozható kukoriczaszár-„enyhej"-et.
