Madarassy László: Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon (A Néprajzi Múzeum tudománytörténeti sorozata 2; Budapest, 1990)

3. Pásztortanyák

tot, kalapzsirt szórt úgy, hogy a nyugvó barom a felé szálló bűztől megriadt s szétszaladt.) — Bornyúpalóku v. bornyúkantár. A szopós borjak orrára való, hogy az anyja elrúgja. Van sünpalóka, mikor sündisznó bőréből és szögespalóka, mikor vasszegekből készül ; más szerkezetű a libicz fialó ka, ezt félholdalakúra vágott nyárfadeszkából készitik és beakasztják a borjú orrába, a mitől csak inni és legelni tud, de szopni nem. Azért „libiczpalóka", mert ivás közben, a viz szinén ,,libiczel". A libiczpalókákat rúdra fűzik s úgy akasztják fel a helyére. — Lószerszám. A pásztorember lószerszáma arról nevezetes, hogy rendkivül díszes, szironyos, sallangos és olyan nehéz, hogy egy ember alig tudja vinni. Azért készül ilyen nehéznek, hogy a pusztázó életben egykönnyen lába ne keljen. — Harang. A módos számadónak egész gyűjteménye van „szépszavú" kolompokból, csöngetyükből, a melyeknek általában „harang" a neve. A hozzá20. Hordozható „lóakol", enyhelylyel és istállóval. (Orgovány.) való nyakszíjak, rézcsatok rendesen igen díszesek. — Békó. Van : gönczibékó, czigánybékó vasból, továbbá lónyüg kenderkötélből és lószőrből. — Karikásustor v. kancsika. Gulyások, csikósok közismert terelőostora, kigyóf on ássál, pillangós vendégnyakkal, sallangos nyéllel. — Furkósbot. Többnyire kérgével hagyott, fiatal meggyfából, a mit előbb kéménybe, füstre akasztanak, hogy szép piros szint kapjon s hogy tartós legyen. A gulyások cserényének képe nem volna teljes a hatalmas, lompos komondorok nélkül, a melyekről már a Mátyássy-féle versezet gulyásszámadója megmondotta, hogy : „Hat komondor estrázsál engemet." *) Prónay korában, úgy látszik, még a juhászok ebe is túlnyomóan a komondor volt, mert azt irja róluk, hogy a nyájak „hív őrei az úgy nevezett nagy Komondorok A' juhá) L. : Sorsával megelégedő guj ásnak dalia.