Madarassy László: Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon (A Néprajzi Múzeum tudománytörténeti sorozata 2; Budapest, 1990)

2. Pásztorok

Később, az állattenyésztés, illetve állattartás hanyatlásával ritkábban került hús a bográcsba s ha került, hát sok hunczutságba került úgy, hogy a szárítotthús később már csak a szerzetlhúsnak nem éppen díszes társaságában szerepel. A halasi pásztor elbeszélése szerint : „mikó má átestünk a csikónyíráson, a lenyírt szőrt mög takarossan csimbókokba kötöttük, akkora mögfőtt a bográcsos hús, jó paprikássan, zsírjára kisütve ; oan szaga vót, hogy az éhnyála kicsurdút rá az embörnek ; vót hozzávaló kulacsbor is elegendő. Nem csikóhús vót ám, mint ojik buti embör hissze, hanem bürgehús. Eszt cssk ú szöröszték" *) A kecskeméti pusztaság pásztorsága táplálkozásának legbiztosabb alapját a kásában találta. A tej és a hús, a mint láttuk, nagyon függött a pásztor ingatag vagyoni viszonyaitól, de a kása minden hét végén kijárt neki a gazdától, a kenyérrel, tarhonyával, szalonnával együtt. Vahot Imrénél találjuk, hogy ,,a pásztorok, t. i. csikósok, gulyások, juhászok rendes élelme : tarhonya és kása, ezekbőli heti eleséghöz alkalmazott szalonnával s kenyétrel ; délben az első, este az utóbbi ; — egy pásztorember által készített „fordított kása" bő zsíron s nagy tepertűkkel, ízes és egészséges eledel."**) A kása, a népeknek ez az ősi gabonája, mely hazánk területén a legrégibb korok óta ösmeretes volt, vidékünkön is ,,a szegény népnek nagyfontosságú eledele, minthogy a legrosszabb földben is megterem és nagyon olcsó."***) A kásának sokféle elkészítésmódja, a vele kapcsolatos szókincs, a hozzája fűződő temérdek szóllás-mondás, mind azt mutatja, hogy a sovány talajú kecskeméti pusztasagï^ak, melybe a „kölestermő Kunság "egy része is tartozott, hosszú ictökön át ez volt egyik főterméke.****) A híres-nevezetes „fordított kása" Hajagos Imre szerint „nem más, mint köleskása sok zsírban, kévés vízben megfőzve és akkor kész, ha a bográcsban megfordul. Főzése igén nehéz, mert à bográcsot folyton forgatni kell a tűz fölötti miért többnyire a férfiak főzik." f) Ehhez hozzátehetjük, hogy a kása még egyszer és utoljára akkor fordul meg, mikor a pásztorok a subára kifordítják, hogy kihűlése után onnan íelkanalazzák. A zsírban megpörkölt tarhonya, kisütött és ír daltszalonnával megtüzködve, kedvencz eledele volt a pásztoroknak. A paprika élvezete, mely hozzánk a Balkán félszigetről és pedig szintén a ráczság közvetítésével került, a pásztorságnál nem olyan általános, mint gondolnánk. A gulyás nevezetű világhíres étel, melynek Kada Elek szerint „tulajdonképen pörkölt a neve" ff) ma is igen kevés paprikával készül. * * * A lóhústól nyáron tartózkodnak, de télen a legkedvenczebb eledelük. A jószágok húsát kevéssé megfőzik s úgy eszik. L. : Die Kalmücken in Gouvernement Stawropol. „Globus", 1898. évfolyama. *) L. : Péter Dénes : Elbeszélések. II. — L. még : Hoitsy Pál : A ménesek világa. **) L. : Vahot Imre : Kecskemét és a kecskeméti puszták. ***) L. : Szutorisz Frigyes : A növényvilág és az ember. Művelődéstörténeti tanulmányok. Budapest, 1905. ****) Turkesztánnak kazakjai, nomádkodásukban, bizonyos kezdetleges jellegű földmívelésre is támaszkodnak. Ez abban áll, hogy mielőtt legel tetőpusztáikra mennének, a téliszállásaik körül fekvő földeket föl túrják s bevetik kölessel, őszszel, mikor visszatérnek, a kölest learatják, kicsépelik és elvermelik. L. : Schwarz v. Franz : Turkestan, die Wiege der indogermanischen Völker. Freiburg, 1900. f) L. : Hajagos Imre : Kecskemét és vidéke. tf ) L. : Kada Elek : Bugacz.