Madarassy László: Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon (A Néprajzi Múzeum tudománytörténeti sorozata 2; Budapest, 1990)
2. Pásztorok
átalakulásoknak, a melyek a községek népét megrázták, előbbrevitték, de minthogy ezek a hullámok a legelőkre rendesen erejükfogytán és akkor jutottak, mikor a községbeliek már uj hatások alatt állottak, nem végezhettek nagyobbszerü átalakitó munkát. A szilaj pásztorrendek igy lassanként elmaradtak, még a községek belső határát járó csordás-, csürhés-, fejős-pásztorok mellett is, s mindezek állandó, bár lassú haladásával szemben a műveletlenségnek példányképeivé lettek. Bél Mátyás, nagy munkájában, szinte elképpedve ir Pestmegye pásztorairól, hogy azok milyen durva, mezei életet élnek. Nyersbőrből szabott felettébb szőrös ruhaneműben járnak, a minek bunda a neve. Ezt, ha fáznak, befordítják, ha melegük van, kifordítják. A lábaikon nyersbőrből készült bocskort hordanak. ,,Satyros diceres, non homines, ita sunt culti insolenter." *) Pedig, ugyanebben az időben, mint Hornyiknál látjuk, legalább ruházkodás dolgában, a mezei munkások sem voltak előnyösebb helyzetben. ,,A nép átalában aba-posztóból viselt ruházatot, gombok és zsinór nélkül, kapcsokra ; fövegül karimás vagy csákós süveget vastag nemezből, télen bárány bőrből ; lábaikon a jobb módúak száras csizmát vagy sarut, — mely utóbbi terjedelmesebb volt ugyan, de keveset különbözött a magyar katona mostani bakancsától, — a szolga és cselédféle szűrt, ködment vagy subát, lábain sarut vagy telekes bocskort viselt."**) Általában a pásztorság soha sem maradt el annyira, hogy közös érintkező területei ne maradtak volna más közrendűekkel. Volt azonban néhány olyan vonása a pásztorság ruházkodásának a mit a foglalkozással, életmóddal járó szükség teremtett meg. Ilyen volt többek között a zsíros ingnek és gatyának viselése, a mit a tisztálkodási alkalmak hiánya miatt és a férgek elszaporodása ellen használt, de a zsíros subán zsíros süvegen az időjárás szeszélye sem fogott annyira. A már említett szentlőrinczi pásztormutatványokra 24 kecskeméti lovas volt fölrendelve, a kik ,,három fogásban 1 ' állottak ki a lófuttatásra. „Az elsőben futottak 8 kék nadrágos 's dolmányos Legények külömböző serénységgel; a' második fogásban 8 fehér lobogó IngüGatyájúk, 's olly szerentséssen, hogy egy pár melléjök ereszkedett Uri Lovasokat is elhagyták ; harmadik fogásban futottak 8 fekete zsíros Inges-Gatyás Lovasok, kik mindnyájan ugyan a' sebes szél mentét is meghaladó serénységgel vágtattak, de kiváltképpen kettő nem tsak Társait, hanem az Anglus paripákon velők nyargaló Lovasokat is nagyon hátra hagyták."***) A múlt század derekának csikósszámadójáról jegyzi föl Hoitsy, hogy „bekeni jól a lobogó gatyaszárat zsírral. Akkor oszt nem köll tartania, hogy belé veszi magát a féreg."****) De hova tünt ez a zsíros öltözék is, a nemez süveggel, a rövid inggel, a bocskorral és a csimbókokba kötött hajjal együtt, a mit ezen a vidéken is a pásztorság tartott fenn legtovább ! Valóban, igaza van Kada Eleknek, hogy „Kecskemét századokba visszanyúló állattenyésztése a kor haladásával bizonyos, habár csekély arányban is haladt, fejlődött. A régi gulyás süvegben, zsírba mártott, köldökig érő ingben járt. Ma kalapja, patyolat fehér inge van. A műve*) L. : Bel Matthias: Notifia Hungáriáé novae historico geographica... **) L.-: Hornyik János: A város gazdasági fejlődésének törtenete. ***) L. : Kultsár István : Nemzeti Újság 28. száma. *•**) L. ; Hoitsy Pál : A ménesek világa.
