Madarassy László: Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon (A Néprajzi Múzeum tudománytörténeti sorozata 2; Budapest, 1990)

2. Pásztorok

erkölcsös viselkedést vártak. Megkívánták tőle a házaséletet, a templombajárást, az illendőségtudást. Legény korában, ha betyáros életet élt, duhajkodással, káromkodással „ünnepet tört"*), ha egy-egy csikóért gyanúba esett, egyegy borjú rásült, egy-egy bárány rávilágosodott, megbocsátottak neki, de ha istenfélő, házas korában volt valami nehéz sora a törvény előtt, becsületét vesztette. „Komiszárus micsoda íánn terem A3* sem tudom, csak nevit esmérem."**) Nagy felelősségének érzetében nagy hatalmat is gyakorolt a mellette élő bojtárságon, a kik benne nemcsak gazdájukat, hanem legfőbb birájukat is látták. Ez a bíráskodás pedig odakinn a pusztán igen gyors és igen kemény volt. De a pusztázó életet csak erős kézzel lehetett kormányozni. „Kis királyság igy is állapotom, Igazgató törvény bunkós botom, Országom az egész baromjárás, Nagy potentát egy számadó gujás." ***) A bojtárság a számadó mellett szolgai, cselédi sorban élt. A bojtárság volt a számadópásztor végrehajtó szervezete, a melyért természetesen a számadó viselte a legteljesebb felelősséget. Minthogy a számadó, ügyes-bajos dolgai miatt, folyton járta a pusztákat, vásárokat, községeket, a jószág őrzésének, legeltetésének, a vándorlásnak és tanyázásnak gondja túlnyomóan a bojtárságra nehezedett. A hol nagymennyiségű jószág tartozott a számadó alá, ott a bojtárok száma is tekintélyes volt. A nagy pásztor tanyáknál az idők folyamán egész bojtárszervezet alakult. Volt rendesen egy öregbojtár vagy elsőbojtár, másodikbojtár, harmadikbojtár vagy kisbojtár ; a bojtárok száma, a szükséghez képest még növekedhetett is például negyedik, ötödik stb. bojtárral, de azért a rangsorban mindig az öregbojtár volt az első és a kisbojtár az utolsó. Az öregbojtár volt rendesen a legidősebb, vagy legügyesebb ; ő volt a számadó bennfentese, bizalmasa, ö helyettesítette a számadót, ha az nem volt a jószág mellett, vagy a tanyánál ; ilyenkor ő parancsolt a többieknek is. Alantas szolgai munkát nem végzett, ellenben ő kezelte a rovásbotot, a mire a jószág, menynyisége, minemüsége szerint, a gazdák sorrendjében föl volt róva ; ő forgatta a nyüvezőfát, a mivel a jószág sebeit a puszták ősi gyógyszerével, a friss marhatrágyával, becsapták. A számadó nyergeslovát ő használta egyedül. A többi bojtár végezte a legeltetésen, itatáson, őrzésen kivül a tanyának minden alantas munkáját, igy a tűzre valószedést, vizhordást, lovak gondozását, nyergelését, szerszámok javítását, bocskorok készítését, barkácsolást, csizmák, gúnyák tisztítását stb. A nagyobb pásztortanyáknál, a hol tejgazdaság is folyt, még egy fejőst is tartottak. Ezenkívül, minden pásztortanyához tartozott egy tanyás, vagy lakos, olyan pusztai szakácsféle, a ki a gazdasszony munkakörét töltötte be. (A tanyásság ott, a hol a számadó erre külön embert nem tartott, sorba ment a bojtárok között.) A tanyás legfőbb gondja volt, hogy a tanyánál a tűz ki ne aludjon. Ö főzött, ő fejte azokat a teheneket, a melyek csakis a pásztorok ellátására voltak a tanya körül, ő oltotta a tarhót ; az ő dolga volt a tanyának és környékének rendbentartása, a főzőedények és eszközök tisztogatása ; ő jártkelt a tanya körül, jószág között, mig a többiek aludtak ; az éjjeli legeltetés közeledtével ő nyergelte fel az öregbojtár hátaslovát ; a tanyás járt be a taligával a tőkésgazdákhoz, átvenni a heti eleséget. *) L. : Takáts Sándor : Régi pásztori élet. ***) L. : Sorsával megelégedő gujásnak dal ja. **) L. : U. ott.