Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

ERDŰS SZÁSZKA PÉTER: Emlékféli... (Levelek Szabófalváról)

kel. Ebidet vitek hamaráb is, most is a mezőre tarisznába aszangyok, hova tetik be a pulitzkát, a kényért, a hamát, a szót, a turut, teszik be egy kupába, mondják neki lákri [fadoboz] aztán a cibrit, mert vizból van, viszik a fazakba. Régen a vizet a mezőre viték a fedelesbe vagy a korszóba, de most majd kévést visznek igy, de most használják a viznek a demizson, nagy üveg 5-10 liter bekertelvel veszüvel s megüveget egy kg. Egész aszonygy a tarisznyát használja a mezőre, de úgyis még van egy-egy, amelyek használja dzsántát [táska], amelyek van bőrből, ez kevély, hogy nemáj maradjon el hátra azoktól, amely ekek dolgoznak a gyárba, mert csak azok most csak ezt a dzsántát használják, mert a városba szigyelik mennyi tarisznyával. Mezőn esznek leülvel a földön, hol teritnek ki egy zsákot vagy lencsért ülni rá. Azt is tudjuk, hogy a tarisznát vaj a dzsántát nem őrzed a mezőn vaj más valahol erűn, akor hagy el, hogy türj rabzi [?] de foame [éhen] ebidül, ugy mint hogy talált nekem, djet voltam gyermek 15 éves s elmentünk erdőre Hulparesthez. Ni hogy talált mentünk ketten ides apámval a kocsiba. O elül hajtata a lovát, én hámi a kocsiba s ehánytuk a tarisznát ebidvel. Ez nem volt semmi. Be értünk egy faluba s ides apám az pénzre, amelyek volt nála vet egy kénért a korcsimától, mert akor voltak a faluba korcsimák, aztán betétük egy szákba s elindultunk. Mint mentünk, látunk elveszet egy nagy hosszú darab vas az uton. Mondja nekem az ides apám: Meny te Péter fiam, ved el az darab vasat, hozd ide. Én nem akartam s feleltem vissza:„Há mit csinálonk vele". Akor az ides apám nem mondót semmit, csak leszálot a kocsiból, elvete vasat s elindultunk elé. Elértünk az erdőbe, kihámoltunk, megkötük a lovat egy fához s nők fogni vágtunk fát, hogy rakjuk meg a kocsit fával s szakot kenyérvei eltetik félen s nők fogni dolgoztunk. Meg megraktuk a kocsit fával, adig a ló elsaladt, meg kapta kényért a szákba s megedte. Djet elmentünk eni egyet, hát van mit s igy elmaradtunk, hogy tűrünk s igy haza indultunk. Ides apám feltette az vasat, amelyeket kapta a kocsiba a fateteire s djet beértünk a faluba, ot akkor elárulta egy vasverünek, mert akor a falun voltak ilyen mestervas vérük s pénzre, amelyeket elvete vasra, vet egy kényért