Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

LACZKÓ ISTVÁN: Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből (Önéletírás)

Én soha nem gondoltam volna, hogy 30 esztendő alatt ennyire meggazdagodjon a mi tsz-ünk. Amikor a mi időnkben emlékszem, hogy az elnök kiment a határba meglátogatni a tagokat, mivel ezek kaszálták a füvet és véletlenül lófogatos kocsival ment ki. A kaszáló tagok úgy leszidták az elnököt, mondván: „Nem szégyelled magadat, hogy te elnök kocsival jössz hozzánk. Gyere csak fogd meg te es a kaszát és kaszálj velünk." Úgyhogy az elnök szégyenletibe kaszát kellett fogjon és kaszálni. Én akkor azt mondtam a tagoknak: „Emberek, eljön az az idő, hogy az elnök nem kocsival jön ki a határba, hanem hintóval vagy később autóval." Erre azt mondták „azt soha nem érjük mi meg." És megértük nem es sok idő után, mert a valóságban az elnök Hársfalvi hintóval járta a határt. Később még kocsit es vettünk neki. így változott a világ 30 esztendő alatt. Megállapításom szerint annyira fejlődik az emberiség, hogy ha nem lesz egy atomháború, amely elpusztítja az emberiség nagyobb részit és vele együtt az egész kultúráját, 100 év múlva aki megéri, úgy fogják látogatni bolygóinkat, mint mi most Pestet. Mi már megöregedtünk, nyugdijasok lettünk és csodáljuk a nagy változást. De vajon a mai fiatalok elismerik-e, hogy apáik, nagyapáik mit kínlódtak, amíg lerakták az első alapköveket a kezdő termelőszövetkezetekben, szegényesen, fizetés nélkül. Én felneveltem így es hét gyermeket, iskoláztattam, ruháztam, etettem és nem kaptam állami támogatást, illetve családi pótlékot, még hét forintot sem, mert ezidőben nem volt törvénybe iktatva. Sokat kellett nekünk, öregeknek áldozni, hogy a mai nemzedéknek könnyebb legyen, mint nekünk volt. De én akkor is boldog vagyok, hogy így van, ahogy van. Jelenleg a 76-ik évembe léptem január 1-től. Sok szép időt megértem jót és rosszat es, de még egy harmadik világháborút nem szeretnék megérni, mert volt részem a háborúkból. Reméljük nem lesz háború. Én pedig végire érvén írásomnak sok jót, boldogságot kívánok annak, aki elolvassa. 1985. január 24. Laczkó István