Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

LACZKÓ ISTVÁN: Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből (Önéletírás)

ha a felkelők bejönnek az irodába." - „Ne féljen, mert nem lesz semmi" - és kikísérem az ajtón. Felérünk a tanácsháza elé, hát látjuk, hogy annyi nép a tanács előtt. Mi lehet ott? Odamentünk mind a ketten. Mit látunk? Bejött egy bányászkocsi a faluba. A felkelők kihozatták a szobrokat, Lenint, Sztálint, Rákosit és az út közepin földhözverték. A falusiak ujjongtak az örömtől. Megfogták az én Győrffimet, felvitték az iskolába és az orosz könyveket kivitték az útra és meggyújtották [Győrffi oroszt tanított az iskolában]. Másnap bemegyek az irodába, rendeztem a dolgaimat, de nem jött az iroda felé se elnök, se tag. Mintha meghalt volna az egész falu. így én es bezártam az ajtót és hazamentem hallgatni a rádiót, de elég szomorú híreket mondtak. A diákság a felkelőkkel követelik a kormány lemondását, a tsz-ek felosztását. Amikor megint felmegyek a tanácshoz tudakolódni, hát ott minden megváltozott. A tanácselnököt leváltották és Szukola Ferencet válaszották elnöknek. Doktor Szukola Géza vette át az irányítást [Szukola Ferenc bátyja, orvos]... Október 26-án utánam jöttek a tanácstól és felvittek a tanácshoz. Mikor belépek a tanács irodába annyian vannak, hogy alig lehetett beférni. Dr. Szukola Géza szólt szólt hozzám: „Pista bácsi azért hivattok, mert a tagság azt javasolja, hogy fel kell oszlatni a tsz-t. Vége a kommunizmusnak, nem lesz tovább szükség kolhozra." Erre én es megszólaltam: „Doktor úr, én azt javaslom, hogy a tagság jöjjön le a tsz irodába. Készítsünk jegyzőkönyvet, hogy feloszlatjuk a tsz-t és mindent szétosztunk." Erre azt mondja az orvos: „Nagyon helyes, menjenek le emberek és írják alá a jegyzőkönyvet." Le es jöttek az irodába, megtelt a terem. Én felmentem a színpadra [az irodát a moziterem színpadától csak egy ajtó válaszotta el] jegyzőkönyvet írni. Amikor észreveszem, hát én egyedül vagyok. Mind kimentek és megrohanták az istállókat. Mindenki ragadott egy tehenet és vitte haza. Úgyszintén a lóistállónál lovat, kocsit, felszerelést. Három óra alatt nem maradt más, csak a kazlak és a raktárban a gabona. Én hazamentem nagy szomorúan. A feleségem kérdezi: „Ember, maga mért nem hoz egy tehenet? Valamikor mi es vittünk tehet, lovat be a tsz-be, nekünk es jár." Erre felmegyek