Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

LACZKÓ ISTVÁN: Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből (Önéletírás)

én kellett kisérjem őt egyik kocsmából a másikba és mindenhol megivott egy-egy 3 deci bort, összesen 4-szer 3 decit. De hogy azt mondta volna ,,te nem iszol semmit" vagy megkínált volna, ments meg uram. No eljött az óra, hogy kinyitottak a bíróságon és bementünk. A dr. Rakucsot egyedül találtuk, köszönünk. A Csobán már kezdte es „doktor úr ez a 13 család most jött nemrég és a Bandi György, aki bíró, ideiglenesen betelepítette ezeket az embereket jogtalanul. Házat, földet és jószágot adott nekik, de szerintem igazságtalan". Azt mondja a doktor Rakucs „el kell venni tőlük és ki kell tenni őket az utcára, még a faluból és kihajtani őket". - „Szent Isten, kit hoztam én magammal! Ez szemben velem jobban elárult minket, mint a Júdás Krisztust." Erre még azt mondja „doktor úr van ezeknél egy jó szürke ló, elvehetem tőle?" -„El hát" - mondja Rakucs. „Doktor úr, van nekem egy jó fűkaszáló gépem, eladhatom-e, mert ha el, maga es kap belőle." - „El hát, az a maga tulajdona, azt csinál vele, amit akar." Hazajövénk, én nagy szomorúan és mentem a biróhoz, mondom, hogy jártam a Csobánnal Pécsen. Erre azt mondja: „Maga még nem ösmeri a Csobán Györgyöt. Ez egy semmi ember, mi ismerjük még Gajcsánból. Ez volt a leggazdagabb ember, mert örökölt egy nagybátyjától hét szép lovat, hintót és sok földet. El kezdett politizálni és három év alatt mindent eladott, csak a csalásból élt. De ezzel annyit én is elértem, hogy Csobánnak nem engedték meg, hogy elvegye Laczkó Mihálytól a szürke lovat, de még a kaszálógépet se. Mivelhogy senki ismerősünk nem volt, kénytelen voltam egy-egy régebbi embert vinni magammal. így került sor Szkipkár Péterre, hogy magammal vittem Pécsre. Én szintén megkaptam a 26 forintot útiköltségre. Leérünk Pécsre, menyünk a bíróságra szintén a Rakucshoz. A Szkripkár az időben, mint a falusi párttitkár elég tisztességesen beszélt mellettünk, de még a Rakucs doktor es. Azt mondta „fiacskám, amig meg nem szerzik a magyar állampolgárságot, addig nem kapnak semmi juttatást. Én ezt megértettem, meg es köszöntem neki a felvilágosítást. Elköszöntünk és kimentünk a buszmegállóhoz, hogy jöjjünk haza. Amikor lépünk fel a buszra,