Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

LACZKÓ ISTVÁN: Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből (Önéletírás)

Ez időben jöttek a civil népek csodát látni, miféle magyarokat látnak. Hoztak ajándékot, könyeret, meg pénzt es adott egy pap. Amikor megkaptuk a vasúti jegyeket, vonatra ültettek és elindultunk Mázaszászvár felé. De itt es lassan ment a vonat, 3 napba telt, amig Mázaszászvárra ért velünk. Közben leírom azt es, hogy sokan megfáztak az utazás alatt, hasmenésbe estek. Éjjel setétben nem találták a vécét, esszefosták a folyosót. A sok vizelet bokáig ért, olyan büdösség volt a kocsiban, mintha dögöt szállítottak volna, nem embereket. Amikor Pestre értünk, a Déliben bevitték a vöröskeresztesek a gyerekeket, s megfürösztötték. Ebédet és gyógyszert adtak a betegeknek és így egy kicsit felfrissültünk. Amikor Dombóvár állomásra értünk, lekapcsolták a kocsinkat és odakapcsolták egy orosz vonat után, hogy vigyenek Oroszországba. Szerencsénkre Nyisztor István észrevette és hivat engem, gyere keresztfiam, mert visznek Oroszországba, így kapcsolának le az orosz vonattól és kapcsoltak egy magyar vonat után. Másnap reggelre megérkeztünk Mázaszászvárra. Itt félrehúzták a kocsinkat és megint hív a keresztapám, hogy nézzem meg hol vagyunk. Amikor nézem az állomás tábláját „Mázaszászvár". Mondom jó helyt vagyunk, tovább nem kell utaznunk, helyben vagyunk. Most csak az van hátra, találjuk meg, hol vagy Egyházaskozár. Megkérdeztünk egy vasutast, azt mondja „menjenek a vágányok mellett, amig elérnek egy kis vasútállomást. Ott megy a kövesút jobbra, azon elérik a Tófű községet és azon túl ott van Egyházaskozár." Elindultunk, öt személy: én, Nyisztor Antal [ötös], Nyisztor István [hármas], Nyisztor János [kopasz], a három testvér, meg még Bogdán Péter. A többi ott maradt a kocsiban. Mázáról mentünk végig a vágányok mellett, amig elértük a szászvári kis állomást. Jobbra fordultunk és mentünk a kövesúton Tófű felé. Szembementünk két asszonnyal. Kozának voltak, akik mentek a szászvári piacra. Kérdeztük őket jófelé menyünk-e. Azt mondják jófelé. Elérnek egy kis községet és azon túl van Egyházaskozár. Kérdem „vannak-e németek a faluban?" Feleié az Ágota - „ott van mind, az ördög vinné el őket." - amire én nagyon elszomorodtam.