Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

LACZKÓ ISTVÁN: Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből (Önéletírás)

elbúcsúzánk innét és elindultunk haza. Ez történt 1946 decemberében, karácsony előtt. Amikor hazaértünk nagy örömmel fogadtak a társaink. Meg es kezdték az eladásokat, ki földjét, ki házát, ki jószágát, mindenből pénzt csinálni, hogy legyen az útra. En es elkezdtem az eladást. Eladtam egy hektár földet 3 millió lejért, egy hektár erdőt egy románnak 3,5 millióért. Volt egy jó tehenem, eladtam 7 millióért. A házamat és a ház körüli földet odaajándékoztam egy testvéremnek, aki kovácsmester volt. A többi föld, ami volt és a szőlőmet szintén odaajándékoztam a húgomnak Katának és az ecsémnek Györgynek. Pénzből eszeszedtem valami 15 millió leit. Már kezdett a román pénz es romlani, mint a magyaroknál a pengő. Olvastam a román újságban, hogy elment a magyar ember a piacra vásárolni és a pénzt zsákban vitte vásárolni. Eleibe mentek a rablók, hogy kirabolják, de nem a zsákot a pénzzel vitték el, hanem a dragacsot [talicskát]. Többet ért a dragacs, mint a zsák pénz. Valószínű kigúnyolták a magyarokat, de az ő pénzik se ért többet. Közben megértük a karácsonyt, az új esztendőt, de a jó Isten őrözzön meg az ilyen ünnepektől, mint amilyen ez volt. Nem mehettünk se misére, sehova, hogy ne találkozzunk az emberekkel, annyira csúfoltak minket. Koldusoknak, semmi embereknek mondtak el minket és nekünk tűrni kellett mindezt. Nem szállhattunk szembe velük, nehogy feljelentsenek és megakadályozzák az ügyünket. 1947. január 7-én levelet kaptam az ügyvédemtől Bukarestből, hogy azonnal menjek le. Másnap indultam es én meg Nyisztor Antal [ötös]. Amikor Bukarestbe értünk az ügyvédnő közölte, hogy megvan az egyezség. Legyenek mi hamarább készen. Az ára 2 kg vaj, 6 kg birkatúró, 6 millió lei fejenként. Közben azt mondja nekünk, miért nem mennek maguk Amerikába, mert Amerikának vagyok az ügyvédje. Új ruhába öltöztetném magukat és vinném a hajókikötőbe, mennének Amerikába. Mondjuk nem ismerős nekünk az a hely, nem ismerünk senkit. Menyünk Magyarországba, ott már vannak rokonaink es. Jól van, mondja, a maguk dolga, pedig Magyarországba nagy a szegénység, háború volt, nagy az éhség. Gondolom magamban,