Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

LACZKÓ ISTVÁN: Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből (Önéletírás)

ökröt, hogy kezdjen gazdálkodni és a megélhetését biztosítsa. Erről éneket is kezdtek: Megfogták a szegénylegényt erővel Hátrakötik a két karját kötéllel Viszik, viszik hosszú útra dobszóval Leültetik karos székbe jajszóval Lenyírják a sárig haját ollóval Öltöztetik a kincstári ruhába. Hadd el bíró kutya bíró megbánod Hadd el bíró kutya bíró megbánod. Édesanyám postán küldött levelet Szabadulhass édes fiam ha lehet Szabadulnék édesanyám nem lehet Holnapután masérozunk úgy lehet. Édesanyám menjen haza szaporán Nevelje fel az öcsémet sanyarán Mert az öcsém nem katonának való Gyenge legény hamar megrúgja a ló Hamar megrúgja a ló a jobbkarját Nem lesz mivel megölelje babáját. így volt a régi világban, de az én időmben ez megváltozott. 1930-ban katonának kellett mennem. A feleségem egyedül maradt a kisgyerekkel. Én az őszintét megmondva még vonatot se láttam, se nem ültem benne, de most mint újonc be kellett ülni és menni egész fel Dorohojig, ahol székelt a 29-es gyalogezred. Egész éjjel ment a vonat velünk, hajnalra értünk az ezredhez. Amikor a főkapu felé közeledtünk, az őr hangosan kiabált: ..Sztai!" ,,Allj!" - én úgy megijedtem, hogy térdre estem. Hivatta a káplárt, aki jött és két katonával, puskák végibe szurony és békésért bennünket a laktanyába. Nyolc órakor jöttek a tisztek és jött az ezredparancsnok es. Látom, hogy az őrség felsorakozik, tiszteleg. Szinte káprázatos volt, hogy forgatták a puskákat a kezikben. ,,Jaj Istenem" - mondom magamba, mikor leszek én es ilyen katona? Utána nekünk es parancsolnak, hogy