Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Mink mindig a más kutyája voltunk..." (Készítette: Szuhay Péter)

— Volt-e lagzi, amikor férjhez ment? — Volt bizony, volt. — Hol tartották? — Anyám házában. A férjemnek nem volt anyja, oszt ugye ott csináltunk mindent, minálunk. Nem olyan nagy lagzi volt az, gondolhatja, hogy egy özvegyasszony milyet tudott. Hát miből csinálta volna anyám, mondja? Hát amit kerestünk, az ruhára kellett, meg erre meg arra, bútorra. — Hol laktak esküvő után? — Négy évig anyámnál laktunk, mert azt mondta, ne menjünk sehova, maradjunk, elférünk. Azután mentünk házbérbe. Soká tudtunk házat csináltatni. — Melyik évben vették a házat? — Ott lettek a gyerekek. — Melyik évben vették a házat? — Megálljon. Huszonhétbe esküdtünk meg, oszt három évre vettük meg ezt a kis lakást. Aztán ott laktunk, még a gyerekek ott születtek, mind a három, mind a négy. Ott laktam oszt addig, míg az uram meghalt. Utána még egy évig laktam ottan, akkor összekerültem ezzel az emberrel. — Hadd kérdezzek még az édesanyjáról. Mikor kezdett kofáskodni? — Anyám? A háborúkor, amikor apám meghalt. Tojással, vajjal, lelkem. Meg tudja-e, hogy még a vonat tetején is ültünk. Mert akkor még átkutatták a vonatot a katonák. Én is voltam háromszor Pesten. — Ez már a második háború idején volt? — A második háborúban, igen. Vittünk lisztet, vajat, tojást, grízt, amiért pénzt adtak. Tudja-e, minő kínba jöttünk mink haza. — Miért? — Hát nem engedtek a katonák a vonattal, fölszálltunk, oszt jöttek, és kiabáltak, davaj, davaj. De én mondom magának, hogy Pestről mi mindent hoztunk, úgy adták a ruhát meg a pénzt az ilyenekért. Mert szép kenyeret vittünk, szép, fehér gombos kenyeret, magunk sütöttük. Már vártak az állomáson, amikor kiszálltunk: — jöjjön kedves, énhozzám jöjjön. Osztan egyszer, mikor én mentem, elhívott egy ember, alig bírtam az emeletre felmenni vele, úgy húzott maga után, akar a kutyát. - Jézusmária! Én nem bírok ide felmenni. — Csak tessék jönni, csak tessék. Kérdezte, hogy mi van nálam, meg minden. És mindent megvett. Reggel már jöhettem is. Ott tartott magánál, kérte, hogy maradjak ott, ott is háltam. - Jöjjön kedves még máskor is. Leadta az utcát, a számot, mindent, csak menjek. De nem mentem ám többször.