Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Mink mindig a más kutyája voltunk..." (Készítette: Szuhay Péter)

Hát még olyat nem éltem! No, mikor osztan vége lett volna, akkor mentek éjjeli zenét adni a tanítónőknek, tudja, mert ösmerték mindegyiket. Szegény Mariska, az ég tudja, hogy minek hívták már, azt a tanítónőt, mentek zenét adni. Mikor osztan visszajöttek, hát akkor meg odaálltak a Fausztnak az ablakjára, a két kislány ott feküdt, tudja, a szobában. Húzták, ahogy csak bírták. Azt mondja nekem a Fauszt kisebbik lánya, - Örzsi néni, mit szoktak ilyenkor csinálni, mikor zenét adnak? Mondom, - mit szoktak kedves? Dobjon ki mondom két szál virágot közéjük, oszt majd akkor elhagyják. Úgy is volt, kidobott két szegfűt, osztan elhagyták. Visszamentek a szobába. No, osztan mi volt ottan! Hát az a sok ital, étel, minden, borzasztó volt az a Gyula, amit csinált. No, ez elmúlt. Akkor elment, ő is a doktorokkal. Csak takarítsuk ki, azt mondja, a szobákat, oszt mindent, hozza az asszonyt. Azt mondja édesanyám, hogy — no örzsi, milyen asszonyt hoz ez már! Takarítottuk szegény anyámmal a két szobát, meg fürdőszobát, vécét, szóval mindent végig, takarítottunk. Két nap csináltuk. No, második nap estefele, azt mondja édesanyám, no fiam, már kész van, de ne menjünk el, mert hátha jönnek. Úgy is volt, jöttek. Autóval fölpakolva az asszony, meg a bútora, szóval mindenféle. Elhozta az asszonyt. Mikor behozza, azt mondja édesanyámnak, meg nekem, azt mondja, - na Örzsi, mit szóltok az asszonyomhoz? Hát az asszony végig odaállt elejbem, egy nagy sváb asszony volt, egy nagy csámpáslábú asszony volt. Nem szólt ő, én nem szóltam semmit se. — Jól van doktor úr, mondom elég fajin asszony, mondom, meg minden. No, azt mondja, hát — na mit fizetek már ezért, mondja nekem a doktor úr. Hát mondom tetszik tudni, hogy miért fogadott, mennyiért fogadott mondom, csak áztat tessék adni. Mert pénzért fogadott bennünket. Osztan a két napra, de már nem tudom lássa, mennyit adott. Ki is fizetett. Azt mondja nekem az asszony, — ide hallgasson már, majd tessék bejönni már holnap is, azt mondja, mert én szokatlan vagyok, nem találok semmit se, azt mondja. Bementem, még feküdtek, bemének a konyhába, mert a kulcsot mindig tudtam, hogy hova teszi. Megcsináltam nekik kávét meg szóval reggelit, amit tudtam, hogy a doktor úr szereti, meg minden, nem szóltam én be, de én megcsináltam nekik mindent. Meg fölmostam, szóval rendet csináltam. Na, nyolc óra elmúlt, no oszt már csengetek befele, mert én mének hazafele. Becsengettem, mert nem szabad volt bemenni. Megnyomtam így a csengőt, osztan már jöttek kifele. Kiszaladt az asszony hálóingbe. - Jajj, tessék már jönni, megkarolt, tessék már jönni, majd mondom, hogy mi lesz. Ó mondom, már én meg-