Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Mink mindig a más kutyája voltunk..." (Készítette: Szuhay Péter)

azt mondja, — mi van örzsi? Mi van, tán összemarakodtatok az asszonnyal? Mondom, - össze. Azt mondja, - miért? mondd el, hogy miért? Elmagyarázom neki, hogy hogy és mint volt. Azt mondja neki anyám, hogy — ide tessék hallgatni, tessék megkérdezni a malomba, hogy megyén a búza, oszt örzsit tessék kifizetni, mert ő már nem megy vissza. Mert búzáért voltam oda elállva. Hat mázsa búzám volt. Egy évre. Mindjárt telefonált a malomba, mert még akkor malom volt itt, tudja, amott a, ahol most a daráló van. Ott volt a malom. — Ez kinek volt a malma? — Czakó Kálmáné. No, akkor visszatelefonáltak. Azt mondja, - na Örzsi, itt van fiam a pénz, ha nem mégy már vissza, akkor itt van, kifizetlek, de a doktorhoz ereggy el, nehogy valami bajod legyen. Hát csúnyául néztem ki, ahogy levágott tudja a földre. Először, mikor bementem. Osztan pofon vágott, nagyon pofon vágott. Meg el is vesztettem még az eszméletemet is, oszt azért lett olyan a képem, mert másképp nem vert volna meg engem. Oszt így eljöttem. Otthagytam. Kiadta a hat mázsa búzának az árát. — Ott mennyi ideig szolgált? — Egy évig. Azért adott hat mázsa búzát. — Hogy került a jegyzőhöz? — Hogy kerültem? Fausztéktól. A jegyző hivatott be a tanácsházhoz, hogyhát szeretné, ha elmennék szolgálónak. Nem akartam én, de egyet gondoltam, elmének én. Mit csináljak én otthon? Elmentem. Nem gondoltam, hogy ilyen az asszony. Mert bolond volt. Az meg tudja kit szeretett? Az is egy doktort, a H. Lajost. Azér volt megbolondulva. — Egyszerre két orvos volt a faluban? — Aki Fausztéknál lakott, az volt a rendes, a másik olyan volt, hogyha mentek hozzá, megvizsgálta az embert, oszt jól van. De nem haragudtak egymásra. Azt mondták a faluban, hogy a H. Lajos a legjobb orvos, sokan mentek hozzá. Hát tényleg jó ember volt. Oszt ez a H. Lajos is mindig odajárt a jegyzőékhez, ott ebédelt meg minden. — És a jegyző is tudta? — Magyarán mondva, rá se baszott. Elment a tanácshoz, hagy csináljanak azt, amit akarnak, hát ő rá se nézett. A jegyzőnének volt egy nagy kutyája, olyan, akar ez az asztal, egy nagy fehér kutya. Mindig ott feküdt a heverőn. De fürdették, állandóan fürdették a kutyát. Osztan én mindig üttem, ha ott feküdt a heverőn. Nahát, ilyenek! Ennyi sok mindent éltem én. Na mondja!