Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Volt egyszer egy vendéglős. . ." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

— Itt kisbirtokos alatt mit értettek? Hány hold földet? — 500 holdon alul kisbirtokos, 500 holdon felül van a nagybirtok. Apám is látom, úgy van írva az anyakönyvi kivonatban, hogy kisbirtokos. 500-on felül földbirtokosok voltak. — Ágnes férjét hogy hívták? — Vass Andrásnak. — Mennyi földjük volt? — Andrásnak 60 hold föld volt, Ágnesnek meg azt hiszem, 17. — Gyerekeik? — Volt nekik hat. A legelsőt Endrének hívják, de Andrásnak van keresz­telve, az 24-be született. A második Áron, nem tudom, hogy 26-ba-e vagy 28­ba. A többieket nem tudom. Aztán volt Klári, az 33-ba született. Éltek rende­sen ugye, férjhez adták a gyerekeiket. Ágnes 76-ban halt meg, a férje két évvel előbb. — Tartottak állandó cselédet? — Csak amíg a gyerekek kicsik voltak. Később aztán már nem kellett, a fiúk dolgoztak az apjukkal. Áron iskolába járt. Először Mezőkövesden járt ki négy osztályt, aztán Kassán folytatta. Mégsem végzett, mert utolsó évben jött a demokrácia, és nem tanulhatott, mert kuláknak minősítették a szülő­ket. Áron meg a bátyja Endre is elment cselédnek Egercsehibe. Az idősebb fiú már a családjával együtt. Onnan később elmentek munkára, Berentére vagy Barcikára, nem tudom. Most is szakmunkás az Áron. — Ágnesek mit csináltak 45 után? — Gazdálkodtak. — Adtak ki a földből a gyerekeiknek? — Nem. A téesz betagosította. Tudja kedves, itt úgy volt, hogy a gazdák földje csak haláluk után ment széjjel. Mire arra került volna a sor, elvették a földjüket. Előbb András még börtönbe is volt. -Hol? — Egerben és Felsőtárkányban. Nem volt itt olyan, aki nem került bör­tönbe. + Őt a bányába vitték, a felsőtárkányi kőbányába. — Mellékes, hogy hol volt. Rab volt. — Mikor? — Én nem tudom. Eleinte a demokráciába nagyon szekírozták a népet. + Volt idő, amikor hatvannyolc besenyőtelki volt egyszerre az egri fog­házban.

Next

/
Thumbnails
Contents