Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)
Interjúk - „Mink mindig a más kutyája voltunk..." (Készítette: Szuhay Péter)
— 1908-ban születtem, november 11-én. — Itt Besenyőtelken? — Igen. Azután, mikor már fölnőttem, elmentem dajkának, tizenhárom éves voltam, mikor anyám odaadott. Szabó Janinak hívták azt akulákot, annál voltam dajak két évig. No onnan elmentem Fauszthoz, négy évig laktam ott. Dajka voltam, oszt két kislányt dajkáltam. Akkor onnan megint elmentem, a jegyzőékhez, ott voltam szobalány egy évig. Onnan mentem férjhez, kedves. Huszonhétben volt a lagzink. Osztan ugye hát dolgoztam, mentem mindig, aztán meglett a gyerek, azután meg nem mentem sehovase. Az uram Bezeréden volt. Én otthon voltam mindig. Még mikor lány voltam, akkor meg szedtem markot, meg részes-gépnél voltam, az így ment nálam mindig, kedves. Mert én árva lány voltam. Apámtól elmaradtam, én voltam hatéves, a másik testvérem volt ötéves, a kisebb meg volt pólyás. Harminc esztendős volt anyám, mikor elmaradt a férjétől. Oszt mind attól fogva kedves, mindig a kulákoknál laktunk. Mindig. Veres Mártonékhoz jártam be három évig mosni. Akkor volt egy tanító. Minek is hívták már no? Uzelman, vagy mi, annál is voltam mosó. Szóval mindenfele mostam, meg cseléd voltam, kedves. Nekem ez volt a foglalkozásom. Nekünk meg mind a két testvéremnek. Mindnyájan cselédek voltunk. Most volt itt mind a két testvérem tegnap. Mind a kettő. Egyik Dormándon lakik, Gódor Béláné, egy meg Kovácsiban lakik, az meg Homonnai Jánosné. Azok is mind szolgálók, szóval mind azok voltunk. Mink mindig a más kutyája voltunk. Szegény anyám, ő járt Pestre, ide-oda, vajjal, tojással, ilyenekkel, hogy ugye fönn tudjon bennünket tartani. Onnan hozott ruhát ránk. Hát nagyon árvák voltunk mink, nagyon árvák. Mikor férjhez mentem ugye, már az uram keresett, akkor mentünk mink aratni, aratást vállalt, osztan szedtem a markot utána. Anyám meg főzött, hordta lefele Tepélyre az ételt. Erre lejjebb e, gyalog, kedves. Gyalog, nem úgy mint most e. Hát gyalog. Fölkötötte a szoknyáját, mert olyan por volt, hogy csuda. Oszt úgy jött a lelkem, hozta nekünk az ételt, hogy haladjunk. Úgy is volt, hogy az uram ment Mezőhegyesre, meg Pesten dolgozott a Dunánál. Tudja, ott töltötték a gátat. Mindig munkában voltunk mink. Midig. Szegény sokáig ott dolgozott. Mikor a lányom meghalt, akkor énnekem a fejem bajt kapott. Úgyhogy az idegosztályon is voltam, kedves. A lányom, az ugye hirtelen halt meg, akkor énnekem a fejem bajt kapott. Ugye hazahozták énnekem kocsin. Mondja! Egy tizennyolc esztendős lány! Olyan volt, akar a virág, kövér meg minden.
