Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Látszik, hogy parasztembernek a kölyki. . ." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

ilyen búzát még nem mértem. Képzelje, nem tudom megmérni. Olyan magas a paritás. Ez nyolcvanhatnál is több. Hajjaj, ebből lesz olyan liszt, hogy megehetnék Párizsban is. Nagyon finom búza volt, aprószemű, de tömör, csak úgy pengett, ha ráesett a vasra. Az volt a legjobb búza az országba akkor, a bánkúti. — Ezt hozhatják, ha ötszáz vagonnal van, akkor is átveszem, ha máshol nem, a padláson eldugom, csak hozzák. Később aztán nem volt olyan, csak vegyesen. Bezosztája, mondom, - nem tehetek róla, ha ilyet hoznak. Hát, aszongya, — miért nem vetnek? Édesapám a Székács-búzát szerette, azt Székács Elemér, egy kompolti gazda nemesítette. Én a bánkútit. Amikor a téeszbe voltam is, mindig azért harcoltam. Dobó volt az agronómus, mondtam neki, miért nem termelünk bánkútit, az a búza. — Nem ért maga ahho' Iván bácsi! - Jobban, mint maga! Azt mondja, — az nem mostanra való, hanem kézi kaszához. Az könnyen megdűl, azért nem jó. Mondom, — ha üres zsákot viszek, megyek egyenesen, ha tele van a zsák, meghajlok, más is meghajlik. Ők már ezt a bezosztáját szerették, az orosz búzát. Mert ostorszalmája van, de kicsi a feje. Hatvanötbe sok bajom volt a búzákkal. Soká kellett szárítani, sok nedves búza volt. Aratták mindég. Mondom, — minek aratják. Vizes. — Hát mikor arassuk? Várjuk míg kicsírázzon ott a földjin? Emlékszem a kultúrházba, ami amott van fent, most öreg otthon, ott volt a nagyterem, abba tettük be a búzát. Négyszáznégy mázsát. Puha volt nagyon. Csak napon szárad meg a búza tökéletesen. Ponyvára kiterítve. Éjszakára nyitva hagytam az ablakot. Fent magasan voltak az ablakok. Az ajtót bezártam. Egy tanácsülésen a tanácselnök engem vádolt. Nem voltam ott. Mondta az agronómus: - Jó, hogy nem volt ott, mert kikapott volna a tanácselnöktől. Mondom: miért? - Nyitva hagyta a kultúrház ablakát. Mondom, — azért nem kaptam volna ki, visszavágtam volna, a legközelebbire majd elmegyek. Attól kezdve becsuktam az ablakot. Tizenhárom magtár volt nekem a kezemen akkor. Volt, ahol a padon is volt, meg lent a terembe is, ahol az óvoda volt. Aztán Mlinkó Fausztnál is volt, ahol most Eta lakik, de akkor még régi lakás volt, még magtárjuk is volt, régi magtár, még az apósáé volt valamikor. A Haranghy-féle portán is, a lakásukba, az is magtár volt nyárba, télen a padláson is. Akkor aki a kultúrházzal majdnem szembe lakik, annál is magtár volt. Aztán az étterem, ami van, a kiskör, ahol most a tanító lakik, ahol most ez az új lakás van, Kladiváéknak szembe. Az is régi épület volt, belül meg volt egy kis semmi zúg, az meg a tanácsé volt, az is magtár volt. Aztán lejjebb, Ragó Rafinál is volt magtár, az jó