Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Látszik, hogy parasztembernek a kölyki. . ." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

Aszongya, hogy mi lesz veled! Mondom, semmise, mi lenne. — Nem ám, aszongya, - csakhogy gumibottal végig nem vertek. Az ávós kézibe meg ott volt a gumibot, amikor bementem. — Na üljön le. Mér makacskodik? Mér makacskodok? Nem makacskodok, sose voltam makacs én. így kezdődött. - Majd megkapja a földjit a Gancsosba. Tepélynek van egy részi, ez nagyon rossz föld, nagyon rossz szikes földek. Kaszálónak se jó. Lekaszálni se tudja, mert egyik helyen ilyen magos, a másik helyen meg mélyedés van. Megkapja a Gancsost, azt mondták. Mondom, - nem bánom én, a Gancsost adják-e - vagy a Tisza partját, vagy a deményi hegy tetejin adják, de akkor is magán, maszek leszek. Nem parancsol nekem más. - Menjek innen, - majd kitaszított', - az anyja izéjébe, hülye paraszt, nem lehet boldogulni. A tanácselnök meg kinn hallgatózott az előszobába, a Vadnai. — No, Iván bácsi, ezt meg fogja bánni! Nem maga, hanem majd a lánya! Hazajövök. Már az Erzsébet itthon rítt, meg az anyja is. — Na, ezér makacskodhatsz, vén hülye. Dolgoztunk, taníttattuk, most hazaküldték, hogy addig be se menjen az iskolába, míg te alá nem írsz a téesznek. Két hétig az agitálókkal veszekedtem, egy hétig meg a családommal. Szegény feleségem, hun rítt, hun veszekedett. - Hát úgyse fordíthatod meg az ország sorsát magad. Már mindenki belépett. Te vagy az a nagyon okos? Hogy majd megélsz? Bolonddá teszed magadat. Nem magadat, a gyerekedet. Most hiába tanult ez a szegény jány. Most mit csináljak. Elmentem a Czakó Lajoshoz, ott lakott a templomnál, a posta mellett, az volt az egyik téesznek az elnöke. Ott vagyok, a cukorrépa magot őnála osztották, a gyár oda küldte le. Jön két gyerek az iskolából. Megy be Czakó Lajosnéhoz. Hogy az iskolaigazgató úr küldte őket, hogy Járdán Iván bácsi biztosan itt van, hogy menjek már be, vagy írja alá a nyilatkozatot, mert ha nem, ő megfellebbezi, nem tudom, hova. Azt mondta a Czakó Lajos, add oda már nekik, hagy vigyék. Akkor aláírtam. Hazamegyek, mondom az anyjának, hogy mi van. Délbe már küldtek Erzsébetért, hogy menjen tanítani, mert most már nyilatkozott az apja, aláírta. Elkezdődött kora tavasszal, még fagy volt, még februárba, ötvenkilencbe, én nem tudom, március tizenhatodikán írtam tán alá. Akkor mind benne volt. Körülbelül én voltam az utolsó. Még egy vagy kettő volt, aki akkor lépett be. Amikor be kellett menni a téeszbe, édesanyám is ött volt velünk. Mert én voltam a faluba, aki itthon maradt fiú, meg a lánya, Nyuka Pestáné, de ők hun itt laktak, hun ott laktak, mindég változtatták. Ezért itt volt velünk szegény anyám. Amikor a téeszből hozták hazafelé a terményt, én nem voltam