Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Látszik, hogy parasztembernek a kölyki. . ." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

Még földet is vettem Tepélyen. Valamikor az apámé volt, de a testvéremre jutott, és tőle vettem meg. A gyerekek ellenezték is, de a feleségemmel megegyeztünk, hogy vegyük meg. Mert a feleségem házrészét eladta Jolánnak, a testvérinek, abból kapott egy kis pénzt. A gyerekek hajtogatták, hogy majd elveszi a téesz, minek az a föld. Elveszi a frászt, mondtam én. ötvennyolc húsvétján egyeztünk meg, egy esztendeig használtuk, és tizenháromezer forintunk feküdt benne. Aztán minden hiába volt. Én nem lettem kulák, én osztályellenség voltam, úgy neveztek. Egy testvérem pap. Hát ez a rendszer ellenzi a papokat. Különösen abba a rendszerbe, üldözték a papokat, nem? A másik meg horthysta százados, az se jobb. Azt vágták mindjárt a fejemhez, mikor a téesz alakult itt, nem akartam bemenni sehogyse. Először voltak itt agitálok, egy nagy erős ember volt, fekete szemüveg volt a szemin, nem tudtam, kiféle. Később tudtam meg, hogy az egri ipari iskola igazgatója volt. A másik meg csendesebb volt, meg volt egy nagy magos szikár, ammeg ávós tiszt volt. Hogy így, meg úgy, miért nem megyek be, miért nem lépek a boldogulás útjára. Mondom, ha belépek, boldogtalanabb leszek, nagy családom van, sok apró gyerek, én magam nem tudok annyit keresni, hogy azokat egymagam eltartsam. - Egy lánya magának tanítónő, akkor már itt volt Erzsébet tanítónő, itt tanított. - Ezzel köszöni meg az államnak, hogy taníttatta a gyerekit? Mondom, - nem az állam taníttatta az én gyerekemet, hanem én. A nyugták megvannak mind, amit fizettem, a kollégiumot, nem, az akkor nem volt, másképp nevezték, diákotthonnak. Megvannak mind az iratok. — Akkor is! Csak pénzbe került az államnak. — Az államnak nem került pénzébe, mondom, kifizettem én még a könyveket is. Arról is, mindről megvan a nyugta. Ilyesmit nem hányok el, mondom, - nem tudom, mikor lesz rá szükség. — Hát tud maga egy embert is a faluba, aki taníttatta a gyerekit a háború előtt? Ismer maga ilyen parasztembert? - Hát hogyne ismernék? - Na, ki volt az? - Az én apám, mondom, így kivágtam mindjárt ott. - Hát mi lett a maga testvéri? — Hát egyik pap lett mondom, — No, azt mondja, a klérus. Valóságos ellensége a rendszernek. A másik? — Az meg iparos Borsodnádasdon. — Gyárba? Gyárba dolgozott — mondom, de aztán összeveszett az igazgatóval. Csak ennyit mondtam az öcsémről. Azt már nem beszéltem el, hogy az az igazgató ennekelőtte segédmunkása volt az öcsémnek. Frontkor bement a segédmunkás, megválasztották igazgatónak, ő meg csak lett munkás. Azt mondta neki a segédmunkás hogy - na eddig én szolgáltam magát, most már én parancsolok magának. Az öcsém mondta: - Nekem nem parancsol tovább!