Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)
Dokumentumok 1-20. sz
még pedig azzal a kikötéssel, hogy azon a kath. tanulmányi alap katholikus jellegű főgimnázium részére épületet emel s a főgimnáziumot a községnek minden további hozzájárulása nélkül fenntartja. Ugyanilyen feltételek mellett bocsátotta a kath. tanulmányi alap tulajdonába a mezőkövesdi róm. kath. hitközség s az egyházi főhatóság az ingatlan kiegészítő részét is. Nézetünk tehát az, hogy a nagyméltóságú minisztériummal való előzetes megegyezések s a többi között az itt említett területnek díjtalan átengedése a kath. tanulmányi alap részére is olyan kötelezettséget teremtett, amelyet az ingatlanokat átengedő testületek hozzájárulása nélkül megváltoztatni s az ingatlanokon emelt épületeket más célra felhasználni nem lehet. Ehhez az állásponthoz a község ragaszkodni kénytelen, sem a teleknek, sem a rajta álló épületeknek más célra való felhasználását nem is engedheti meg. Nem csupán Mezőkövesdnek, hanem nagy vidékének, több szomszédos vármegyei területnek itt Mezőkövesden középiskolára van szüksége. A polgári iskolát nálunk igen jól helyettesítik a gimnáziumnak első osztályát s 4 felső osztályok lehetővé teszik e vidék megbízható magyar népe legjobbjainak a középosztályba való esetleges felemelkedést is. Viszont a polgári iskola a középiskolát semmiképpen nem tudja pótolni. Egy tanítóképzőnek idehelyezésére vonatkozó gondolat pedig csak olyan agyban születhetett, amely a szerencsétlen csonka ország eme egész felső vidékén az iskolák eloszlását nem ismeri s az életet csupán a zárt szoba íróasztala mellől képzeli irányíthatónak. - Anyagilag pedig - s most éppen erről van szó —, a minden érdek ellen való, illetőleg minden érdeket sokkal kevésbé kielégítő ezen két iskolának fenntartása sokkal rosszabb helyzetet teremtene, egyrészt mert két ilyen iskolának vagy akár csak képzőnek fenntartása is többe kerülne a gimnázium fenntartásánál, másrészt ezeket az új iskolákat teljesen az államnak kellene fenntartania, amely erre valóban képtelen. Kérjük tehát Nagyméltóságodat, kegyeskedjék kir. kath. főgimnáziumunkat a mai jellegében és pedig teljesen a magyar katholikus tanulmányi alapnak terhére a jövőben is változatlanul fenntartani és elállani attól a kívánságtól, hogy a község a fenntartáshoz még bárminő egyéb áldozattal is hozzájáruljon azokon felül, amiket az intézet létesítésekor áldozott és amiket alkalmilag és a lehetőséghez