Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)
Esettanulmány, Mezőkövesd, 1911—1944
parasztság birtokmegoszlásának számbavételekor kitetszett, hogy elenyészően csekély volt azoknak a száma, akik csupán a jelzett csekély mennyiségű földterületből vagy csak napszámból éltek meg. Szinte minden esetben társult ehhez valami egyéb olyan tevékenység, amely az adott családot a vagyon nagysága által meghatározott réteg fölé emelte. Nem csupán arról van szó, hogy a kisbirtokosok bérletet vállaltak, vagy az iparosok esetében számolnunk kellett bizonyos földterület meglétével is, hanem elsősorban valamiféle olyan szaktudással, ismerettel, amely vagy magasabb szintű gazdálkodást biztosított, vagy pedig a földművelést kiegészítő egyéb tevékenységet. Néhány esetben konkrét adatokkal rendelkezünk az egyetemet végzett kisbirtokos családokból származók azon körülményeiről, amelyek alkalmasak arra, hogy számbavegyük azokat a tényezőket, amelyek valójában meghatározták rétegbeli hovatartozásukat. A megélhetéshez nem elegendő földterülettel rendelkezők gazdálkodásuk színvonalát emelték. Néha a hagyományos gazdálkodási ágat űzték - állattenyésztést —, gyakran azonban újítottak is: pillangós növényeket termesztettek magra, szőlőt telepítettek, szőlőoltványokat árultak. Ismereteiket gyakran aranykalászos gazdatanfolyamon vagy népfőiskolán szerezték. Megtanulták a cséplőgép kezelését is. A 4—5 holddal rendelkezők egyéb kiegészítő vállalkozásba fogtak: kupeckedés, fuvarozás, kereskedés - népművészeti termékekkel vagy pedig olyan árukkal, amelyek azok előállításához voltak szükségesek. Gyakran az apa még ennél is messzebbre került eredeti rétegétől: kisbíró lett, a Hangyaszövetkezet és a Népbank pénztárosa, vagy egy másik az Ipartestületben aljegyző. 55 Innen van az, hogy két ellentétes törekvés fogalmazódott meg a továbbtanulással kapcsolatban. Az egyik a továbbra is a közösségben maradók véleménye, miszerint ellenezték a továbbtanulást. Ezt a véleményt a nagyszülők és a család többi, nem tanuló tagja képviselték. Hiszen a legidősebb generáció kötődése volt a legnagyobb a közösséghez; a legritkábban tapasztalhattunk náluk bármiféle törekvést a kiemelkedésre. A kiemelkedést mindig csak a paraszti gazdaságon belül, mégpedig a földbirtok növelésével tudták elképzelni. 56 A tanulást azért sem értékelhették, mivel nem látták a szellemi munka értékét, haszontalannak tartották, így a tanulásra fordított pénzt is felesleges kiadásnak tekintették. 57
