Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)

Interjúk 1-20. sz

1942-ben a kántortanító leküldött a tehetségkutató vizsgára. 1945-ben már otthon voltam és otthon akartam maradni, apám elment a mezőkövesdi gimnázium igazgatójához, hogy hová menjek és megegyeztek, hogy menjek oda. 1945-ben kezdtem és ott érettségiztem 51-ben. Aztán Debrecenbe bölcsésznek mentem. Pap, tanító, ügyvéd, tanár, ezeket tudtuk, de mást nem, én nem tudtam, hogy mi az, hogy matematika szak. Az én tanáraim reakciósak voltak, urak voltak, mi meg falusi gyerekek voltunk. A gimnáziumot valóban azért hozták létre, hogy a középosztályba szippantsák a gyerekeket. L.G. szégyelte a szüleit, hogy befogadják. Elvileg vállalta, de a gyakorlati élet más. Apám 1905-ben született. 1938 táján eljutott a hír, hogy Szabó Pál megírta az életrajzát és 24 szarvasmarhát vett rajta. Elhatározta, hogy ő is megírja az életrajzát. A harmadik lap elején már a fele időben volt. Háromszor neki kezdett. Éjjeliőr volt egy Kassai nevű tekintetes urnái (50 hold), akinek a könyvtárát kiolvasta, aztán a jegyzőtől is hordta haza a könyveket. De mindent meg tudott csinálni, kosarat kötött. Apám látta, hogy én ehhez nem értek, azért is küldött el a gimnáziumba. Apám a kertészethez is értett, cseléd volt egy gazdánál, ahol mindent megtanult. Apai nagyapám bejárta az egész országot, summásként. Van egy húgom is, de ő otthon maradt, mert egy lány nem tanult akkor. Az apám baloldali ember volt, még a szociáldemokrata pártba is belépett, de megijedt, mert a csendőrök elővezették. 1945-ben ő lett a földosztó bizottság elnöke. 1950-től presbiter volt a református egyházban. Számára csak a föld jelentett konfliktust. A parasztpart elnöke volt, és ezért küldték a Választ, ez őt nem igazán érdekelte, de nekem hasznom volt belőle 9 évesen írtam egy verset, 100 strófa volt az Árpád kortól a Horthy korszakig tartott. Gimnazista koromban nyáron nagyon sokat dolgoztam, apám minden cselédmunkát rám bízott. Az igazi finom dolgokat nem bízta rám.

Next

/
Thumbnails
Contents