Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)

Dokumentumok 1-20. sz

hogy énekeiket precízen megtanulják. Nemcsák próbára, előadásra járnak pontosan és szívesen, hanem karmesterükért elmennének a tűzbe is. El tudom képzelni, hogy Gaál István is mennyire szomorkodik most, mikor a dalárda színe-java az igazi tűzbe ment. Bizonyára szintoly lelkesedéssel szolgálja hazája ügyét fegyverrel, mint béke idején dallal tette. Gaál István nemes matyó dalárdája már a külföldet is megjárta. Dicsőséget hozott haza Bécs városából is, melyet eucharisztikus kongresszus alkalmából keresett fel. Ott hangzott fel az öreg Burg falai között a magyar dal, ott hallgatták főhercegasszonyok hazánk édes nyelvén Isten, Király és Haza iránti lelkesedésünket. Ott, hol évszázadokon át csak a német szó járta. Igaztalan volnék, ha Gaál Istvánt úgy állítanám oda t. olvasóim elé, mint rutinos karmestert, jóhangú kántor és egyéb semmi. Minden eddigi működési helyén élénk részt vett a társadalmak életének mozgalmaiban. Mezőkövesden is minden egyesületnek és társulatnak előkelő tagja, ha nem vezére. De igazgatója egy pénzintézetnek, tagja a város képviselőtestületének és azt hiszem nem nagy erőlködésbe kerülne, ha meg akarná magát választatni akár országgyűlési képviselőnek is. Ezt a népszerűséget természetesen nem tisztán karmesteri pályájának, hanem sok más egyéni tulajdonságainak köszönheti. Amilyen szerető fiú, oly őszinte jó barát. Szülők (atyja csak nemrég halt el) testvérek, rokonok, elöljárók, barátok, ismerősök, idegenek egyaránt érzik szívjóságát. Azokból a férfiakból való, kik könnyen zárják szívükbe embertársaikat, legyen az ismerős, vagy idegen, és soha vagy csak nagyon nehezen tudnak tőle megválni. Pápán többször megfordult ilyenkor ünnep van a templomban. Az egész város héthosszat emlegeti, hogy ekkor vagy akkor a Gaál Pista énekelt. Még mindig milyen szép a hangja, vagy tán szebb is, mióta nem hallottuk. Irt néhány „Mezőkövesdi nótát", melyet ki is adott, és amelyeket szívesen dalolgatnak a Dunántúlon, így tartva fenn az összeköttetést idegenbe szakadt földijükkel, ki annyi dicsőséget hozott már szülőföldjére. Felejthetetlen marad az a fényes ünnep, melyet szüleinek aranylakodalma alkalmából rendezett 1913. évi augusztus 5-én