Forrai Ibolya: Néprajzi Közlemények 30. évfolyam - Népi írásbeliség a bukovinai székelyeknél (Budapest, 1987)

A bukovinai székelyekről - Bukovinától Tolnáig

A letelepítés utáni évekről, meggyökerezésükről, az életforma és kultúraváltás folyamatáról és problémáiról nagyon kevés, részletkérdéseket tárgyaló tanulmány született. Kiemelkedően fontos munkának tartjuk e tekintetben Talpassy Tibor: A föld gazdát cserél (1945) c. szociográfiáját, amely közvetlenül a letelepítés idején íródott; s Albert Gábor: Emelt fővel c. könyvét (1983), amely szintén szociográfiai írás, szándékában, törekvéseiben rokon a Talpassyéval. Mégis, a kívülálló magabiztosságával tett megállapításai helyenként vitathatók, azt az érzést keltik az olvasóban, mintha az író is előítéletekkel telve közeledne e népcsoporthoz.

18 Néprajzi szempontból Ősi-Oberding József és Andrásfalvy Bertalan tanulmányait kell kiemelnem. Munkájuk részben pótolja a hiányt, amely abból fakad, hogy e telepítések iratai hozzáférhetetlenek - a mai napig.

19 Bukovinától Tolnáig A bukovinai székelyek saját, külön története Mária Terézia idejében kezdődik, amikor a székelyföldi kivándorlás megindul. A kivándorlásnak gazdasági és politikai okai voltak. A XVIII. század folyamán, az elbukott Rákóczi szabadságharc után válságos esztendők következtek a Székelyföldre. A gazdasági és társadalmi élet problémái egyre inkább kiéleződtek, nőtt a nép elégedetlensége, s ez végül forrongáshoz, lázadáshoz vezetett. Növelte az elégedetlenséget az is, hogy Mária Terézia rendeletére 1762-ben a Székelyföldön is megkezdték a határőrség szervezését. A katonai szolgálat új szervezeti formája hátrányos volt a székelységre nézve: újabb súlyos anyagi terhet jelentett, s a szokásjog, a hagyományok megsértését, addigi kiváltságaik megszüntetését. Ilyen módon a sorozás nagy ellenállásra talált a székelyek körében.