Forrai Ibolya: Néprajzi Közlemények 30. évfolyam - Népi írásbeliség a bukovinai székelyeknél (Budapest, 1987)

Szöveggyűjtemény (1-5)

bukovinai magyarokat éppen arra a helyre telepitettek, mert a földek nagyon jók voltak és a terep sima volt, a házak csak akármilyenek voltak. Tehát minden volt valahogyan. De mi mindig arra gondoltunk, hogy helyzetünk nem biztos, mert a háború folyik és nem tudjuk, hogyan végződik. Ezért amit ott éltünk, csak rettegésből állott, ami már elég lett volna szenvedésből. Ennek magyarázatja, hogy korán volt nekünk Magyarországrajönni. Meg kellett volna várni a háború befejezését és akkor ha jöttünk volna, nem kellett volna annyit szenvednünk. De egyik ok az volt, hogy a fiatalokat a románok gyakorlatra hivták, ezért elszökdöstek még idő előtt Magyarországra. Azt gondolták, hogy Magyarországon nem kell katonának lenni. De csalatkoztak, mert itt is csak úgy jártak, hogy 50 évig rögtön behivták őket. Csak az volt a különbség, hogy magyar vagyok, hát akkor magyarnak szolgálok. Legjobban ezek a fiatalok idézték elő, hogy később az öregeknek el kellett jönni. Igy lettünk kitéve a szenvedésnek és lettünk bujdosó szegény magyarok. Ennek magyarázatja mikor indultunk Bukovinából. Hadikfal várói 1941. június 16-dikán indultunk Magyarországra. Az utazás tartott 6 napig és akkor megérkeztünk Bácskába június 21-dikén, ahol letelepedtünk. A terep igen szép volt, egyenes és amellett igen jó földek voltak, aminek nem volt párja Magyarországon. Csak az házak egyszerűek és piszkosak, azért mert azelőtt szerbek laktak bennük. Csűr és istállóban is nagy hiány volt, úgyhogy állatot tartani nagyon nehéz volt. Három darab jószág részére ha volt is takarmány, csak egyet lehetett tartani. Azért ment tönkre, mert nem volt rendes helye annak a takarmánynak, szóval csűrhiány volt. Hát igy voltunk Bácskában. Dolgoztunk, de eredményt ott sem értünk el semmit. A négy év elmúlt és magunkon semmit sem tudtunk segiteni.