Forrai Ibolya: Néprajzi Közlemények 30. évfolyam - Népi írásbeliség a bukovinai székelyeknél (Budapest, 1987)

Szöveggyűjtemény (1-5)

a világ megváltozott úgy, hogy Bukovina odaszakadt Romániához és mi is román uralom-kéz alá estünk. Hát egyelőre nem volt rossz sorsunk, jól megegyeztünk. A jogunk meg volt éppen úgy, mint a románoknak. De idő teltével kezdtek sértegetni. Ha valahol összejöttünk többen és beszélgettünk magyarul és arra jött vagy egy román ember, megszólitott bennünket, hogy miért beszélünk magyarul, mert itt Romániában csak románul szabad beszélni. Később eltávolitották a magyar tanitókat és rendeltek román tanitókat. Akkor a gyermekeknek többet nem volt szabad magyarul tanulni, semmiféle magyar könyvet használni, még imádkozni sem volt szabad magyarul. Később még azt akarták, hogy a mi drága jó papunk se mehessen a templomba. És igy annyira sanyargattak, hogy kénytelenek voltunk azt a drága földet, ahol oly sok szép időt éltünk, majdnem 200 esztendőt, elhagyni. Igy hát nem volt más kibúvónk, mint visszabujdosni Magyarországra, mindenki a magyar határig a maga költségén. De még volt egy hiba : nem volt szabad semmi földfélét eladni, amennyicske pénzt tudtunk csinálni az állatokból, de azokat is csak féláron tudtuk eladni, mert egyszerre lett piac az egész falunak. Itt megírom, hogy meddig élhettek Bukovinában őseink velünk együtt. Ott voltunk 180 esztendeig. A község falu-neve Hadikfalva volt, a határ nagyon szép volt és közel a faluhoz, termett ott mindenféle, csak szöllő nem, De a búza, rozs, árpa, zab, kukorica, krumpli, káposzta, hagyma, répa, here, kender - ezek mind elsőrendűek voltak. Ott volt a falu mellett a vasúti állomás, oldalán szép folyó viz, a falut átvágta az országút, volt szép római katolikus templomunk, szép iskolánk. Hát jó volt minden, nincs panaszunk reá. Az igaz, hogy dolgozni kellett sokat, de meg volt reá az eredmény, a tűzifát könnyen lehetett beszerezni. Legelő az nem volt, csak kevés a fiatal birkának. Halat lehetett kapni télbe nyárba.