Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 28. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közöség 2. rész (Budapest, 1985)

ADATTÁR (folytatás) - V. Mitikus lények

Hát persze, hogy nem mondta meg mer elfelejtette. Reggel mondja neki, hogy : — Te Borka, aszongya, van, aszongya, a suba ujjába, aszongya, vaj, irósvaj, aszondja, kaptam az este, aszongya, mit tudom én, oszt aszongya, .vedd mán ki belüle. Hát kiönti (nevet), aszongya anyám, mondja nekem: — Bomoljon meg kend! — mer akkor még így beszéltek — hát tehenszar az nem vaj! (nevet)" (9) 795 "Szegény édesapám is emlegette, hogy még akkor a bányából gyalog jártak haza. Hát a nagypatak, a izé, a | patak mellett, a Dobroda mellett - ennek híták, ennek híjuk itt. . . , ott meg a Halastó van, nagy víz vót. Akkor aszongya ott vót egy boszorkány, köpűrölt. Annyira köpürölt: — Komám! - Gyere ide - aszongya. Gyere ide! De azt mondja szegény apám, hogy nem, nem mertem, nem mertem a gyalogútró lemozdulni. Nehogy — aszongya - a gyalogútró, ha lemozdulok valahogy magáho kerítsen. Hát aszongya, mikor a Nagyhídhó ér Rozi, ott az asszony megint a köpürlővel: — Komám, gyere be, gyere be! De aszongya, hogy mán ő úgy elszaladt hazafelé, hogy úgy szakadt róla a víz, az esővíz. Annyira megijedt." (23) 796 "A kovácsnak vót két masa. De gyereki nem vót neki. No mosténg az inasok, mind a kettő, minden nap el vótak nyőve. De nem tudták, hogy mibe fáradtak el. Egész nap dolgoztak, éccaka, este lepihentek, reggelra ollyan fáradtak vótak, hogy nem tudtak, hogy mi van velük. Addig osztán, mikor mán segédek lettek, panaszkodtak minden felő, hogy mi van, hogy van. Oszt egy idős ember mondja nekik, hogy : — Nem tudjátok fiam — aszt mondja — hogy mi a helyzet? A mestemé , asszony boszorkány. Majd adok én nektek egy kantárt, oszt ne aludjatok el! Mer éfélkor megyén. Mikor belép a komraajtón — mer a szobába feküdtek — akkor ezt a kantárt visszakézbő vágjatok a fejibe! Ha úgy is csinátak az egyik a másikat (. . .) pokróc alá, a másik meg aztán az ajtó mellett vót. Úgyhogy mikor belépett a gazdasszony, visszakézrő rávágta a fejire a kantárt, hát lóvé vót. Akkor főnyergelték, oszt amennyi csak belement, egész éccaka fúrt (?) mindegyikné, gondolták, hogy el nem gyön az az idő, hogy no a boszorkányoknak az ideji lejár. A másik inas otthon. . . vagy a segéd otthon maradt.