Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)

A hiedelemszövegek néhány kérdése

viták, számos javaslat mellett - sőt ellenére - is, az egyszerű közlés, a memorat és a szorosabb értelemben vett monda (vagy más néven fabulát) elkülönítése ma már általánosan elfogadott. Noha korántsem tisztázódtak még sem megkülönböztetésük egyértelmű elvei, sem a három egymás közötti viszonyának több kérdése (mint pl. fejlődési, fejlettségi fokozatuk vagy elterjedtségük ideje és mértéke stb.), jobb híján ezeket a kategóriákat használjuk. Igaz ugyan, hogy a három műfajtípus elhatárolását szövegen kívüli tényezők is befolyásoják - úgy mint pl. az előadói képesség, az előadói-hallgatói viszony stb. figyelembe vétele —, mégis az eredményül kapott kategóriákat szövegközpontú elvek alapján kimetszett típusoknak indokolt tekinteni. Tovább bonyolítja e műfajoknak a hiedelemszövegek természetes kommunikációs láncában való elemzését az a tény is, hogy az egyes szövegeket elhangzási sorrendjüktől is függetlenül, a néphit logikai rendszerezését szem előtt tartva közöljük. Ehelyett hasznosabb lenne az előadói szituációk, az interjúk teljes rögzített szövegét venni a közlés alapjául s nem a meglévő elbeszélés-esemény széttördelését. Az élő szituációban a különböző szövegtípusok egymás szövegkontextusát (ko-textusát - PETŐFI 1974) adják s az egyes történetek jól láthatóan összekapcsolódnak, nagyobb szekvenciákba rendeződnek.

8 Ez igen lényeges mozzanat, mert a hiedelemszövegek természetes használatának, performanciájának legfontosabb szabályszerűségét fejezi ki. Megfigyelhető, hogy még a tipikus interjúszituációkban is ez a szabály érvényesül, akkor, amikor az előadó a gyűjtő közvetlen kérdéseitől (sőt olykor személyétől is) elszakadva fokozatosan a "természetes" előadói szituáció mintája szerint viselkedik /pl. Sz 658/. Mint alább még ismertetni fogom, az ilyen "önállósodó" elbeszélő-esemény a hagyomány mai adaptálódásának fontos esete, amely a spontán használati szabályok invariánsa alapján működik. Mindezek nyomán voltaképpen nem is olyan könnyű megállapítani, hogy természetes körülmények között milyen is pl. az egyszerű közlések elterjedtségi köre. Ha példákat próbálunk a közölt anyagból meríteni, hol önállóan, hol a szövegcsoportokon belül, hol pedig egy-egy szövegen belül "függő beszédként" idézve lelhetünk rájuk. A közlés műfaját két típusba szokás osztani, melyek maguk is több jellemző alcsoportra bomlanak. Az első formát a különböző mondatnyi megállapítások, kijelentések, jellemzések konvencionális kifejezései adják: "Fogval született, oszt mán káromkodnyi is tudott!" /Sz 878/, "Ennek lidérci van, azér nem nyő meg" /ti. a csirke Sz 988/, "... a földet négy teknősbéka tartja" /Sz 89/, "A szél a Szentlélek szájából fúj ' /Sz 107/, "De ha a lovat hét darab (méhe) megcsípi, akkor fődhőveri magát a ló" /Sz 306/, ". . . az keresztül megy még a kapun is!"