Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)

ADATTÁR - III. Emberi világ

Mindent elmondtam. Hétfőn délután mentünk munkába. Mondom az anyjának, mondom: — Mari néni, Piros itthon vót. — Itthon az anyád izéji vót itt, nem vót itthon! — Nem bánom én Mari néni mágá, hogy mit mond, de Piros itthon vót! Szombaton is még vasárnap is itthon vót. Még akkor is káromkodott, hogy hogy gyön mán háza, aki a fői alatt van két méterre. — Nézze nem bánom, hogy mágá mit mond. Mikor elszámoltam, hogy hány vasalt ruha vót rajta, mán szoknya, alsószoknya. Minő vót a fölső, minő harisnya, minő lábbeli, minő betét vót itt a nyakáná, hogy vót a feji kikötve, akkor fakadt el rínyi, hogy: — Igazad vót. Hát mé nem szótok? — Hát, bassza meg, itt tömték a libát! Tőle vagy három méterre! Hát a nap alyig, hogy lehúzódott, hogy szürköllött az ég, mán mélláttuk! (. ..) Azóta osztan megszűnt minden. (18) 660 "Ezt még mindég emlegetem, mindég emlegetem, igaz akkor mikor tizenhét éves vótam akkor, eszembe sem vót, hogy félnyi kellene. János akkor járt hozzánk. Este vót, korán este vót, kezdett vóna szürkülleni kicsit, oszt mentem Vizófiékho (?) János mondta menjek hozzak egy kis jó vizet (?). Úgy mondom, ahogy vót. El is mentem, gyöttem visszafelé az ablakunk alatt, a hazai sáncokba, odatekintek, hát ott áll egy fehér alak, tisztára Marit láttam, hogy fehér ruhába. (Már el is vót temetve, a szomszéd lány vót, menyasszonynak vót felöltöztetve. — közbeszólás) Tisztára úgy láttam a sáncba. Izétem, hogy jó látok-e, vagy mit látok-e, mert csak láttam. Akkor rám gyött a nagy félis, mire a hídra értem, nagyon féltem, gyorsan úgy rohantam be az ajtón mint a nem tudom, hogy mi. Ijedségembe. Oszt gyorsan odamentem az ablakhoz, hívtam Jánost, gyere, mondom, Miklós Marit láttam, mondom most én, menyasszony ruhába láttam itt a sáncba. Átmentünk, ő nem látta, akkor is láttam, de ő azt mondta, hogy nem látja. Én láttam, migcsak a temető sáncáig ki nem mentünk, én láttam. Oszt ott eltüni. Dc én ezt láttam." (1) 661 "Mikor ott laktunk — (férjének) — tudod, az, a izé, a Harangozó Rozi féle házba, hát arró, tudod most má mit akarok mondani. No osztán, így az úton kellett csak keresztülmenni a szomszédba (. ..) Na én mintha itt ülnék, neki vót támasztva, de este még mindig, a faln?k a hátam. Ültem ilyen kis széken, morzsoltam a kukoricát, a házi-