Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Összegzés és kitekintés - Jegyzetek

mutatást vezettek az áteresztett hajókról és a beszedett ille­tékekről. "Innen tudjuk meg pl. 1772. júliusában 155 hajót és 836 tutajt engedtek át. Egész évben pedig 2327 nagy hajó és 3930 tutaj vagy kisebb hajó haladt át a megnyitott hidon. Nem szerepelnek a kimutatásban azok a hajók, amelyek a pesti piacra érkeztek, mivel ezek nem keltek át a hajóhí­don. " Biró J. 1972. 499. Természetesen más vonatkozásban is igen becsesek lehetnek a hajóhidakra vonatkozó adatok. Legyen itt erre példa a Fővárosi Levéltár IV. 1002. gg. jelzetű anyag, melyben a győri gabonakereskedők folyamod­ványa olvasható 1847. március 30-i dátummal. Az érintett testület kérte a "hajóhidak napjában leendő kétszeri kinyitta­tását. " A hidbérlők a Főkormányzószék által helybenhagyott szerződésre hivatkozva kérdezik, hogy érvényben marad-e a korábbi rendelkezés, mely szerint "a híd napjában csak egy­szer, és akkor is meghatározott, bizonyos időben kinyitható". A választ, a döntést sajnos az iratok nem tartalmazzák. 92. Vörös K. 1965. 473. 93. Ruzsás L. 1966. 16. 94. Bolgár E. 1963. 175. 95. -r, -s . 1872. 294. 96. Muhi J. 1943. 70. 97. Molnár B. EA. 7304. 98. Vö. : Z, G. 1863. 228, Tömörkény I. 1906. 199-201. Csermák ÇL EA. 2513, Timaffy L. 1959. 4, Molnár B . EA. 7304. Andrásfalvy B. 1970. 277, Gráfik I. 1971. 87. 99. Téglás G. 1910. 170. 100. Csermák G. 1956. 7. 101. Csermák G. 1956. 7.

Next

/
Thumbnails
Contents