Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Hajóvontatás Magyarországon - Elemzés - A vonóerő

nül szükséges megfelelő partmenti vontatóut hiánya, mind elősegí­tették az emberi erő alkalmazásának fennmaradását. Mint arra már korábbi fejezetekben utaltunk, Magyarország területén a rómaiak idején a hadi és kereskedelmi szállításban egyaránt jelentős szerepe volt a Dunának. A hajók felfelé vontatá­sára rabszolgákat is hajtottak. A vontatott hajóforgalom mértékét jól érzékeltetik a zavartalan vontatást biztosító nagyarányú vonta­tóut építkezések. Teberius császár 33-34-ben építtetett vontatóutat Singidunumból (a mai Belgrád) Ratiariáig (a mai Brza Palanka), melynek egy részét a Gospodni sziklaszirt kiugró falazatában 1,5 méter (más források szerint 1, 9 méter) magasra és ugyanolyan szélesre vájták be. Az igy létrehozott sziklautakat még kiszélesí­tették azáltal, hogy 3 méteres közökben 18 cm széles és 25 cm Római kori vontatóut metszetrajza - a szerző vázlata

Next

/
Thumbnails
Contents