Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Hajóvontatás Magyarországon - Elemzés - A szállitóeszköz

Látható tehát, hogy nehéz a kutatónak a legkülönbözőbb formájú és méretű - nemritkán egyedi megoldású — hajótestek között megbizható pontossággal, s minden változatot magában foglaló tipologizálási igénnyel fellépve eligazodni. Neheziti ezt az egyes tipusok közötti gyakori átfedés méretben, formában és elnevezésben egyaránt. Célunk az adatok felsorakoztatásával - melyek bővítésével az összkép tovább finomítható — elsősorban az volt, hogy felvázoljuk a társadalmi-gazdasági szükségleteket, igényeket kiszolgáló fahajózás és a szállítóeszközöket előállító mesterség, ipar közötti primer összefüggést, dialektikus kapcsolatot. A vontatott hajótestekkel kapcsolatban ki kell térnünk a hajók birtoklásának, tulajdonjogának kérdésére, mely mögött fontos társadalmi tények, szociális jelenségek figyelhetők meg. Már a jelentős, elkülönült hajóépítő mesterség is sejteti, hogy a szállító hajókat nemcsak a maguk, hanem mások (személyek 111. intézmények) számára készítették. Külön társadalmi réteg alakult ki, melyek tagjai, mint kereskedők, ezen belül pedig, mint hajósgazdák vagy bérlők bonyolították le e hajókkal a vizi szállítást. A már hivatkozott szegedi hid-kinyitási jegyzőkönyvek bejegyzései e vonatkozásban is rendkívül tanulságosak. Az 1844. év adatai alapján már határozott megkülönböztetés körvonalai rajzolódnak ki a hajótulajdonosok társadalmi státuszát illetően. A feljegyzések száma megközelítően 1300, melyből 628 esetben a név mellett a polgár bejegyzés látható. Bár e megjelölés jogi értelemben kétségtelenül szabad, mezővárosi polgárt jelent, de meg kell jegyeznünk, hogy a XIX. század közepének alföldi nagyvárosában ez nem egyértelmű a polgári életformával ill. életvitellel. Szegedi vonatkozásban a mezővárosi polgár egy sajátos tőkebefektetésének vagyunk tanúi, olykor megdöbbentő arányokkal szembetalálkozva. Az 1846. év be-