Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Hajóvontatás Magyarországon - Elemzés - A szállitóeszköz

hogy a mohát szedik össze a tavakból, mert anélkül nincsen hajózás. Árulni szokták a parton. Ez is valami régifajta módon megy. A tókörnyéki ember, ha bejön mohát eladni, nem hoz be egy kocsira valót. Csak ugy jön gyalogszerrel, bortarisznya a vállán. Ha a partra ér megáll valahol, a bórtarisznyát kikérekiti a nyakából és leteszi a földre. Belenyúl, kihúz belőle egy marék mohát, azt a tarisznyára teszi, ő maga meg távolosabban álldogál. Ez azt jelenti, hogy moha van eladó, s aki éppen kiváncsi, hogy hogy és mennyi, 146 hát ott pipázik az ember, abban rejlik az elégtétel. " A kisebb szükségleteket kielégitő Dunakanyar környéki emberek a Visegrád-Szentendre-i part hegyoldalába jártak mohát gyűjteni. Vasgereblyét vittek magukkal, azzal húzták össze a mohát, majd zsákokba szedték és vállon vagy kocsin vitték haza. Otthon megszárították és száritva adták el a superoknak. A hajóépitők szerkezet szerint három fo tipust különböztettek meg: 1. Elől tőkés és hátul tőkés (elől és hátul is függőleges tőkében végződik a hajó. ) 2. Elől tőkés és hátul csapott (a hajó hátsó része vízszintes gerendában végződik, feneke ehhez a gerendához hajlik fel. ) 3. Elől csapott és hátul csapott (az orr- és a fartőke is egy vízszintesen elhelyezett gerenda. ) Egy másik szempont szerint a vontatott hajók két nagy típusra oszthatók, úgymint: tetejes és tetejetlen hajók, mely csoportokon belül természetesen jelentős méretbeli eltérések lehetségesek. Ez utóbbi megkülönböztetés hivatalos feljegyzésekben is alkalmazott volt: az 1843-52-ig terjedő időszak szegedi un. hidkinyitási jegyzőkönyvek is csak tetejes hajókat és tetejetlen luntrákat különböztetnek meg.