Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)
Módszertani meggondolások a folyami vontatás elemzéséhez
A csendesítő alkalmazása eleve feltételezte a farral való ereszkedést, ugyanis, ha orral ereszkedett a hajó, akkor nem lehetett lebocsátani a csendesitőt, mert akadályozta volna a timoz mozgását. A hajótest gyorsítását ill. csendesitését a körülmények határozták meg. Ha sietős, sürgős útjuk volt: eveztek, ha nem volt elég emberük az evezéshez, vagy ráértek, csendesitővel ereszkedtek. Ereszkedéskor a legfontosabb feladatköre a kormányosnak volt. Az ereszkedés volt a hajózás tudományának az a része, mely a kormányos ügyességét, rátermettségét, tudását és gyakran lélekjelenlétét is egyaránt próbára tette. Érthető, hogy mindenki alá volt neki rendelve, függetlenül attól: tulajdonosa, társtulajdonosa, bérlője vagy csak egyszerűen megbízottja volt a hajónak ill. a tulajdonosnak. 3. A tutajon, folyócon, lápon, kötésen történő ereszkedés a folyami hajózás egy sajátos módja, mellyel a néprajzi szakiroda28 lom önálló tanulmányokban foglalkozik, s melyeket itt — mivel az szétfeszítené dolgozatunk keretét — nem tárgyalunk. A vizfolyással ellentétes irányú mozgást a hajózási szakiroda29 lom h e g y m e n e t - nek nevezi. A vizfolyással ellentétes irányú haladás biztosítása a hajózó népek gyakorlatában a vontatás-sal történt ill. történik. A vontatás technikai szempontból két egymástól elkülönülő alegységet tételez fel: I. Vontató egység, II. Vontatott egység. A vizfolyással ellentétes irányú mozgást biztosító vontató egység — csekély s eredményt nem hozó kísérleteket leszámítva — csak a gőzhajók megjelenése után került a vízre. Azt megelőzően a vontató egység tevékenységét a szárazföldön, a folyót kisérő parton vé-