Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Módszertani meggondolások a folyami vontatás elemzéséhez

1. Orral való ereszkedéskor indulás előtt a hajótestet meg kel24 lett forditani. A forditás módja elsősorban a vízállástól függött. Az orral való ereszkedés rendszerint evezéssel járt együtt, ugyanis a csak vizsodorta hajót szinte lehetetlen volt kormányozni, mert egyszerűen nem engedelmeskedett a kormánynak. Az ereszkedés gyakorlatában a hajósok rájöttek, hogy ha a viz sodrásának sebessége megegyezik a viz folyásának sebességével, a kormánylapát egyszerű elmozdítása nem eredményez kormányhatást. A hajótest valójában csak akkor volt biztonságosan kormányozható, ha a viz sodrának és a hajónak a sebessége között némi különbség adódott. A hajónak tehát vagy gyorsabban vagy lassabban kellett haladnia, mint a viznek, mert csak ez esetben fejthetett ki hatékony nyomást a viz a kormányra. Ha gyorsabban haladt a hajó, mint a viz, akkor az oldalra fordított timonyt a lassúbb víz ellenállása nyomta, mikor pedig lassabban ment a hajó, mint a viz sodra, akkor a sebesebben folyó viz ereje hatott a timonyra. Mindezekből következően: minél nagyobb volt a különbség a hajótest és a viz sebessége között, annál biztonságosabban lehetett kormányozni. Az orral való ereszkedés a sebesség növelésének, melyet evezéssel értek el — kedvezett. 2. A farral való ereszkedés a hajótest sebességének csendesitését segítette elő. "A csendesités a következőképpen történt. A hajó farral fordult előre, helyesebben: az elindulásnál nem fordult meg, s a most hátul lévő hajóorról egy 30-40 méter hosszú, nehéz, vastag láncot bocsájtottak a vizbe. Ez volt a csendesítő. Ha nem volt elég hosszú a lánc, drótkötéllel toldották ki. Ezt a vizfeneken csúszó láncot vonszolta magával az ereszkedő hajó. Ezáltal futása lassúbb lett, mint a folyásé, s a gyorsabban futó viz ereje a timont s vele együtt a hajót a szükséges irányba nyomhatta. A timon ugyan ilyenkor elől volt, de ez a kormányzás szempontjából teljesen mind-