Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

A hajóvontatás folklór vonatkozásai

tat némi eltérést, azaz inkább színeződik a virágzó kereskedőváros polgárosodó attitűdjével. "A szekeresgazdák családi élete mintaszerű volt. Tekintélytisz teleten alapult, melyen a családfők maradéktalanul érvényt is szereztek. A gyermekáldás bőséges volt, de számottevő volt a csecsemőhalandóság is. Úgyszólván minden házban született 6-8-10 gyermek. Nemegyszer fordult elő, hogy anyja együtt szült leányával. 520 A keresztelőt nagy lakomával ülték meg. " A nagyobb családi ese menyek, mint esküvő, halál nem mutattak eltéréseket. A szekeresgazdák rendhagyó, s kiemelkedően ünnepélyes szereplése a közélethez kapcsolódott, s a rendkivüli alkalmakkor kivo521 nuló lovas bandériumjuk parádézásában nyilvánult meg. A komáromi szekeresgazdákról a szájhagyomány ugy tartja, hogy jól beszéltek latinul. E feltételezést egyes külföldi utazók korabeli feljegyzései látszanak igazolni, akik csodálkozva emiitik, hogy Komáromban ". . . kocsisok, hajósok a legalacsonyabb szárma 522 zasuak is latinul beszélnek. " A feltételezett latin nyelvismeret mellett az azonban tény, hogy németül tudtak, kellett is tudniuk, hiszen a hajóvontatás és a szekerezés közben gyakran megfordultak a Habsburg-birodalom tartományaiban. "A német tudást általában Dévényben sajátították el. En nek a német ajkú községnek a lakóival a szülők cseregyerek megállapodást kötöttek, melynek értelmében a Dévénybe küldött sze keresgazda fiúért cserébe Komáromba jött magyar szót tanulni egy 523 hasonló korú német fiu. " E helyen, a folklór vonatkozások felidézésénél kell megemlékeznünk a hajóvontatáshoz közvetlenül kapcsolódó térbeli művészi, művészeti megnyilvánulásokról is. E téren - ha talán kis túlzással is, de azt állithatjuk - hogy ujabb bizonyítékát kapjuk az ember elpusztíthatatlan esztétikumra való törekvésének.