Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

A hajóvontatás folklór vonatkozásai

I. A szóbeli népköltési (főleg népdal) hagyomány II. Szokások, hiedelmek, népi tudatforma. I. Általánosságban egyet lehet érteni adatközlőink azon véleményével, melyek szerint a hajóvontatás, lett légyen az gyalogos vagy lovas, túlzottan kemény munka ahhoz, hogy akár még a pihenőkben is dalra fakadtak volna, vagy történetekkel, mesékkel, mondákkal, találóskérdésekkel stb. szórakoztatták volna egymást. Olykor azonban előfordult — mint azt a drávai vontatókról tudjuk — hogy a hajót nótaszóra húzták: "A nóta a lekókadt fejeket felemelte, az elfáradt embereket feltüzelte. Bárhogy is megszokták a ritmikus húzást, a nóta uj ütemet, uj lendületet adott és változa501 tosságot, vigságot hozott munkájukba. " Kovács Sándor lejegyzése alapján felidézünk néhányat. Amig még erőben volt a banda vigabbak voltak a nóták is: "Huzd meg, huzd meg szép csendesen Hogy a szive megrepedjen, Repedjen meg örömébe-bujába, Ott mulat egy hajóslegény magába. " Amikor a fejek lógtak a fáradtságtól, az éhségtől, a rossz idő megszoritotta őket, akkor a hangulat szomorú nótát csalt ki belőlük: "Onnan alól jön egy hajó, Huzza áztat harminchat ló, Káromkodik a kormányos, Kinek neve Kéri János. Ej haj, fogd meg jól, Ej haj, hud meg jól.