Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Vontatás állati erővel

A vontatótársak feleltek a kezükre adott lovakért, melyekre bért fizettek. Többnyire ketten vállalkoztak egy-egy útra, többek között azért is, hogy a vontatásnál egymást váltsák. Sok esetben a vontatott hajónak is több tulajdonosa volt. "Ezt ugy mondták, hogy kompániában vannak. A közös hajón hetenként más volt a soros számadó, aki a kormányost fogadta csak meg, a kormányos dolga volt a legények szerződtetése. Külön kellett megfogadniuk a hajó vontatókat is, akik szintén kompániába állva vállalták a hajó húzását. A hajósgazdák a jövedelmen és a káron egyaránt osztoztak. Adott esetben azonban a soros számadó volt 41 9 a felelős a hajóért és a rakományért. " Az állati erővel végzett hajóvontatásnál a lovak hajtása, gondozása, legeltetése a vontatókat, kocsisokat, a lovak gazdáit illette, de azok sem talpaltak mindig mindannyian a lovaik mellett, csak bizonyos állatoknál — mint már azt a befogási módoknál tárgyaltuk — , s félnaponként általában váltogatták is egymást. A váltások rendje területenként jelentős eltéréseket mutat, s a tiszai vontatók között akadt olyan is, aki még akkor se ment ki, mikor rákerült a sor, mivel kényelmes volt, s rendesen talált valakit a fiatalabbak között, aki vállalta helyette - rendszerint borért — a félnapi robotot. A lovas vontatás munkát jelentett gyakran a hajósoknak is, nemcsak a kocsisoknak, különösen akkor, ha magas és sürü volt a parti suha, a folyó két partját végig kisérő bokros, fás sáv. Ilyenkor a kocsisoknak éppen elég dolguk akadt a lovakkal, s igy a turtujázást, a suhan felakadozó vontatókötél kiszabadítását, leakasztását a hajósoknak kellett végezniök. Rendesen félnaponként váltották egymást ebben a "nadrágmarasztaló munkában", mert mint mondogatni szokták: egy uton kevés volt egy nadrág. E nehéz munka ellenére meg-