Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Vontatás emberi erővel

bakra erősített hengerről. A másik ember a támasztó. Ennek volt a legkönnyebb munkája az egész vontatásnál. Hosszú rúddal, csáklyával állt a hajó orrában és ha az nagyon közeledett a parthoz, a karóval lökődte a hajó orrát a parttól, mig a kormányos beavatkozhatott. Ő lökődte el a szembe uszó fatörzseket, nehogy a hajóval összeütközzenek, vagy a hajó után kötött ladikot elsodorhassák. A gyalogos vontatók a hajót lépésre, a lépés ütemére vontatták. Amikor inditottak először egy helyben toporogtak, mig a hajót megingatták. Az ingó, mozduló hajót apró, rövid léptekkel indítják, majd a lépések hosszabbodásával mozgásba lendítik. Ilyenkor külön inditó, huzó vezényszavakat is használtak, melyek közül néhány fennmaradt a drávai vontatóktól: "Nocsak, nocsak, huzd meg csak. Hipp, hopp, hippá, hoppá, hippán, hopp. Perhá, perhá, perhá, hopp. Fogd meg jól, huzd meg jól. Ne ereszd, hud meg csak, 407 Szaladj, fogd meg csak stb. " Természetesen a trágárabb vezényszavak is gyakoriak voltak. A folyamatos hajóhuzás, a megfeszitett erőkifejtés az esetek többségében szinte megnémította az embereket. A drávai hajóhuzókról azonban ugy tudjuk, hogy". . .a mozgó hajót nemegyszer nótaszóra húzták. A nóta a lekókadt fejeket felemelte, az elfáradt embereket feltüzelte. Bárhogy is megszokták a ritmikus húzást, a nóta uj ütemet, uj lendületet és változatosságot, vigságot hozott munkájukba. Külön kell emlitést tennünk a munkaszervezeti kérdések terén is a heti-, városi- ill. kofahajókról. E különböző méretű és befogadóképességű hajtótestek (ladik, dereglye, tetejes hajók) vontatá-