Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Hajóvontatás Magyarországon - Elemzés - A hajtási technika

kiszárítás és halászás végett ásott, s a Tiszába vezető csatornák által akadályoztatik, ennél fogva a Városi Tanács ezennel arra szólittatik fel, miszerint a tiszai malmoknak határozott alkalmas helyeken horgonyokra való köttetésére és a vontató utat elakasztó érintett csatornák hidakkeli ellátására nézve a szükséges intézkedése„357/c ket tegye meg. " Volt azonban, s nem is ritkán, hogy a vontatóknak akarva, nem akarva is pihenésük akadt, E kényszerpihenőket — többnyire az időjárás miatt — széles körben dángubának, d á n g ub á z á s nak ne358 vezték. Évszázados szokás szerint a vállalkozóknak ilyen esetben meg kellett fizetniük a napszámot, ezért is nevezték a szolnokiak e várakozási időt hajósünnep nek, A Tisza alsó folyásán, ha a dereglyét huzó vontatók a maguk jószántából tartottak pihenőt, 359 azt igen találó kifejezéssel pipa huj á-nak nevezték. Végezetül mielőtt a vontatás folyamatának különleges eseteire: a part váltására és a vitorla használatára térnénk, szót kell ejtenünk az emberi és az állati erővel végzett hajóvontatás által elérhető utazósebesség ről, E téren meglehetősen kevés objektiven öszszehasonlitható adat áll rendelkezésünkre. Az adatok többsége ugyan az egy nap alatt megtehető útra vonatkozik, de az eltérő körülmények, adottságok, a változó feltételek miatt azok csak komoly fenntartásokkal vethetők össze. Az eltéréseket okozó összetevők között egyaránt fellelhetők történeti, társadalmi, gazdasági munkaszervezeti és természeti tények, jelenségek. Mindezeket most nem részletezzük, mert egyrészt már több összefüggésben utaltunk rájuk, másrészt pedig a további elemzés során és az idézett példákban érintjük azok szerepét. Kiindulási alapnak is tekinthetjük B e t k o w s k i Jenőnek, a szolnoki hajósok és vontatók alapos gyűjtőjének közlését: "Normális