Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Hajóvontatás Magyarországon - Elemzés - A hajtási technika

a nyári meder helyén haladt. Olykor hosszura eresztették a kötelet akkor is, amikor a hajónak a folyóban képződött porondot, zátonyt 353 kellett kerülnie. " Kanyarokban is szükség volt a kötél hosszá354 val manőverezni az erőátvitel gazdaságossága érdekében. A kötél hosszabbra engedésénél nem volt szükség a haladási ütem lényeges megváltoztatására, mert közben el lehetett végezni. A vontató állatok irányitása, terelése, hajtása meglehetős hangzavarral járt együtt. Kisebb vontató egységeknél még használták az állatok neveit, ha sok állattal vontattak, már lehetetlen lett volna minden állat nevét külön-külön megjegyezni, de nem is volt szükség rá. Gyakorlott vontatólovaknak elég volt c3ak a legfontosabb terelő szavakat kiáltani, különösen ha a vezérló ügyes, betanított jószág volt. Ha a hajtók a viz felé akarták terelni az állatokat, rendszerint magának a folyónak a nevét kiáltották: Tiszára te! 355 Dunára te! Dunára! ha pedig távolodni akartak: Partnak te! Kijjebb! — hangzott a kiáltás. A terelő és irányító szavaknak hoszszu kender vagy szijostorral adtak nagyobb nyomatékot a hajtók. Természetesen nem lehetett egyvégtében vontatni, hajtani. Az indulás a kora hajnali órákra esett. Hajnalban - mikor még alig világosodott — keltek fel a vontatók, s az állatok megabrakoltatása után, mihelyst megvirradt útra keltek. A napközi pihenések, sőt még az étkezések is függvényei voltak a munkának. A deszki szerb vontatók olykor ". . . 7-8 óra tájban megálltak frustukolni, de sokszor előfordult, - különösen ha sietni kellett — hogy vontatás köz356 ben, a ló mellett ettek. " A vontatók fontosabb étkezése az ebéd és a vacsora volt. Az egésznapos vontatás során "az egyetlen igazi pihenés valójában a deleltetés volt. Az is inkább a lovak kedvéért, mert az ember haraphat menet közben is, de a jószágot csak meg 357 kellett egy kicsit legeltetni, hiszen hajnal óta nem evett, " Dele-