Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Hajóvontatás Magyarországon - Elemzés - A befogás, fogatolás módja

megtisztították, kimosták. "Mikor rákerült a sor, három-négy ember egymástól távolabb a hajó vizfelöli járóján állva, a bason karikára szedett kötelet vonni kezdte. Ki-ki a kötél előtte való részét a vizbe lógatta s ugy öblögette, majd az ujjai között végig húzva nagyjából kinyomta belőle a vizet. A kötél kimosott részét egyidejűleg a másik bason szedték karikára, majd mikor az egésszel készen lettek, fölvitték a ku k a j á r ó r a száradni. Sorban menő s egymást metsző körökbe teritették. A kiteregtésnek ez volt a hagyó mányos módja, melyhez mindvégig ragaszkodtak. Ha esőre volt kilátás, a kötelet beszedték, de másnap újra kiteregették mindaddig, mig tökéletesen ki nem száradt. Akkor aztán elhelyezték a berkó ban vagy a viceszentesben. A kötelek rendben s tisztántartása is a krancmajszter feladata volt. A vontatókötelek lassacskán csak elkoptak s hivatalt cseréltek. Az elvékonyodott lovaskötélből gyalog-kötél lett, ebből aztán 1 á n g 1 i (vékonyabb kötél), szétszakadt darabjaiból gúzsokat sodortak, vagy szétbontva spógatnak használták a gyalog-vontatók hámjához, vagy hajószegek lajf án315 tolása -hoz. " A vontató kötelek darabjainak utólagos felhasználási lehetőségeiről a Vasárnapi Újság 1872. évfolyamának tudósítója is hírt ad. Megfigyelte a part váltáskor elvágott vontatókötél sorsát: ". . . az életre való ügyes fiu, mire a többi összeszedi magát ámulatából, már akkor vagy felkapta azt a kis vontató-kötél darabot, vagy megvette néhány almáért, vagy más gyümölcsért, vagy egy kulacs borért, s akkor senkitül sem fél, mert a kötéldarab jogos tulajdonosa s édes apja eke-talyiga gúzst köt belőle, vagy pedig szétfoszlatják fonalakra s szőlőkötözéskor egy-egy állás, vagy paszta bekötésére is elegendő.