Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)
Hajóvontatás Magyarországon - Elemzés - A befogás, fogatolás módja
nül is le lehetett akasztani a vontatókötélről. Ha tehát pl. egy fa volt a vontatás útjában, nem kellett az egész vontató egységgel azt megkerülni, vagy az összes lovakat egyszerre leakasztani a vontató kötélről és evezőkkel húzni, hanem elég volt leoldani a vontatókötél elején huzó lovakat s a vontatókötél rájuk eső részével megkerülni a fát - közben a hajó haladt tovább, s nem is lassabban, hiszen a mozgásban levő hajótest két ló húzásának hiányát rövid időre nem vette észre —, majd visszacsatolva a vontatókötél elejére a lovakat, sorban ugyanzt a müveletet megismételni a második, harmadik stb. pár lóval. Vagy más esetben, ha a viz sodrására a hajótest a vontatókötelet hirtelen megrántotta, behúzta, nem kellett feltétlenül az egész vontató egységet leakasztani a vontatókötélről, csupán azon hátsó párokat, melyek közvetlenül veszélyben forogtak, tehát még maradt sodrás, s ha lassabban is, de a haladás biztositva volt. Ötletes technikai módosításnak tekinthetjük a 4. 8.„ 4. 9., 4. 10., váltó zatokban a Duna-kanyar vontatóinak eltérő szárú kétágú huzókötelét. A kétágú huzókötél part felőli ága hosszabb volt, mint a viz felé eső rész. E megoldásnál a viz sodrásának a hajótestre gyakorolt hatását- mely a vontatókötélen keresztül a vontató egység erőkifejtését akadályozta, s mely a Dunának egyes szakaszain igen erős volt — nem csak a külön, egyedül huzó kurtulyás lóval, a vontatókötélnek a part közelébe húzásával, kitartásával kellett ill. lehetett kiegyenlíteni, hanem a párba fogott lovak közül a huzókötélnek a part felé eső hosszabb ágán húzók erejével is számolhattak. Az egyes típusokban bemutatott befogási rendet, fogatolási technikát a hajóvontatás céljainak megfelelően kialakított, vagy sajá tosan igénybevett tárgyi kellékek biztosították:
