Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)
(Kik azok, akik a legtöbbet keresik?) Hát a legtöbbet keresők a kotrósok, meg gépkocsivezetők. Ezzel szemben a mezei munkás, akinek a legkevesebb a mai napig is a bére, hát van olyan nap is, hogy százötven forintot keres ma, vagy holnap, szezonmunkán, de akkor két hétig nem keres, csak hatvanat. Mint ahogy szokták igy számolni órabérre, nyolcszor nyolc, hatvannégy, de nem ugy mondják, nyolcszor nyolc kilencvennyolc, hogy több legyen. Egymásnak viccbül. Hát itt aztán nagy az aránytalanság. A rakodók gépkocsin is megkeresik a háromezret, vagy három és fél, mikor melyik hónap hogy alakul. Mikor van több munka, mikor jó az autó végig, vagy mikor jó a kotró. (Ez a téesz mostanában már jól megáll a lábán?) Ez már vagy hét-nyolc éve körülbelül, hogy... (Kinek az elnöksége idején állt igy helyre?) Hát ez, még mikor Török Guszti volt az elnök, már akkor is kezdett lábadozni, akkor vásárolták az első flunérvágógépet. Az kezdte helyrefele hozni. Majd akkor egy kölesei, Kölesére való Klapka György volt az elnök. Akkor jött egy agronómus, egy ötvenhat éves, de érti a dolgát, úgyhogy akkor aztán kezdett. . . (Az még most is itt van?) Itt van még most is. Kezdett lábadozni, mindig jobban, jobban, úgyhogy a földek is jobban teremnek. El volt hanyagolva, illetve a földlegyalulásokkal egyik helyről elhordták a termőtalajt, a másik helyre, akkor évbe vagy négyszáz hold föld vetetlen maradt emiatt. Akkor sovány volt, nem termett. Majd aztán kezdett lassan kialakulni, meg aztán hozzáállott a nép is, mert a népet egy forintért bele lehetne ugratni mind a Tiszába. Dolgoznak, mint a barmok. Hát mindég jobban, majd azt a Klapka György elkerült, három évig volt itt elnök. Majd akkor jött ez az Illés Ferenc, aki most is. . . (A Klapka miért ment el? Volt valami különös ok?) Itthoni politikai nyomás. (Ki részéről?) Azok részéről, akik ide hivták. (A párttól?) Igen. Hát az is megállotta a helyét. Valakikkel szemben olyan fölényes, meg kicsit kitartó ember volt. De én tisztelnibecsülni tudtam, énnekem nem volt vele semmi bajom, egyikkel se, másikkal se, mert megértettem akkor is, meg megértem most is. De azok, akik ütet idehozták akkor, hát a közvetlen pártvezetők. . .