Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)
Iáddal, hát elmegyek a sógorhoz, ő biztos eljön, ha egy mód van rá. 0 is feltétlen nekem szól, nem másnak. Vagy a testvérjének. Vagy szólok a szomszédomnak. Nem vagyok rossz viszonyban senkivel. Hát nem vagyok kapcsolatban mit tudom én, egy ujsorosi, vagy kisvégesi emberrel, akivel hát nap-nap után találkozunk, köszönök, de hát ilyen valami nem volt köztünk soha. 0 meg egy másik emberrel van igy. (Van itt a lakások elhelyezkedésében valami csoportosulás, hogy mondjuk a módosabbak a Fő utcán vettek telket, satöbbi?) Én erről nem nagyon sokat tudok mondani, én nem tudom, ez hogy alakult, de hát itt nem lakott két-három jómódú gazda egymás mellett. Egyik erre, másik arra. (Ezek a jómódú gazdák is legyengültek negyvenöt körül?) Ezek nem annyira legyengültek, leadták a földjüket az államnak, egy pár éven belül, ük meg elmentek, mék hova, Miskolcra, meg hova jártak ilyen épitkezésre. (Miért adták le, kényszerítve voltak?) Én erre nem tudnék pontos választ adni, hát terhelve is voltak, hogy a kényszerítés milyen formában állott fenn náluk, hát azt nem tudom. (Negyvenöt előtt ezeknek nyilván több emberre volt szükségük, nem volt elég a család...) Volt cselédjek, meg harmados. (Hány ilyen gazda volt itt, akinek állandó munkása volt?) Hát biztos volt tiz-tizenkettő. (Kicsodák? Tudom, a Nagy Péter bácsinak volt. ) A három Nagy fiu, Nagy Péter, Nagy Bálint, Nagy Dezső, akkor Berhés József, Márton József, Nagy János, Bornemissza Berti, Fóri Bálint. . . hát ki volt még. . . (Ezek a gazdák már pénzért fogadtak munkást, vagy okoztuk is előfordult, hogy munkát munkáért?) Hát egymásnak ők is buzahordásnál, vagy nagyobb szezonmunkáknál, vagy építkezéshez sóderhordás, illetve még akkor eljártak küért, hát ilyenkor természetesen egymás segítségére szorultak ük is. ' Melyiknek hány fogatja volt. Boromisszánál is emlékszem rá, hogy két lufogat, meg ökörfogat volt, de buzahordáskor voltak nála mások is. (Nagygazda csak nagygazdával állt össze, vagy ez is keveredett?) Nem nagyon keveredett az. Általában mindenkinek megvolt az a magafajta embere. (Ilyen szempontból éles volt az elkülönülés?)