Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

repülő permetezni, már akkor annak a sofőrje, meg a mérnökje, akkor meg a földkostoló. . . A határt felvájta több irányba, hogy mit lehet termelni ennek a téesznek. Két méterre lefele. Es azt a réteg földet egy kis gyapjuzsákba bepakolták, és egy kocsi azt szedte összefele, és vitték a laboratóriumba. Egyszer megmondta egy orvos, tényleg, az megmondta maminak alaposan, hogy mami, megmondom előre, megmaradunk, a hely jó, a fekvés jó lesz, meg a nyugodtság. Ugy veszem észre, azt mondja, hogy. . . Még fogorvos is volt itt, a közepén, az csinálta itt a fogat. Feleség: Szerettek minket nagyon. Az én mamám ha nem lett volna tiszta, akkor nem ragaszkodtak volna. (Mindkettőjük családjában ilyen szorgalmasak voltak az emberek? ) Feleség: Hát bizony kedves, én már kilenc éves koromban a Tarpay uradalomban szolgáltam, három esztendeig, onnan konfirmáztam meg is. Oszt akkor az apám odavolt Amerikában, az anyám itthon volt három gyermekkel, meg az apóssal, az öreg részeges após, az volt nagyapám szegény, osztán hát kevés volt a föld, én meg ott szolgáltam az uradalomban. Attak földet, meg fát, mindent adtak az uradalomban, csak én legyek ott. . . Majd osztán hazajött apám, mikor tizenhárom éves voltam, osztán hát hazavitt onnét, szégyelte, hogy hát én az uradalomba vagyok... Amerikás ember volt. Eladta nagyapám a földet, apám meg hozott pénzt, azt visszavette. Osztán igy. . . Mert az apám is olyan ember volt, hogy itt volt a szövetkezet; a Hangya szövetkezet; fuvaros ember volt, volt egy maszek bolt, azoknak mindig járt, nem volt ezelőtt autó, hanem a lóval járt fuvarba. Megkereste a sok pénzt, meg ami kis földünk volt, magunknak. . . Hat hold volt nekünk, azt használtuk. De hát akkor az épitkezés nem ment ugy, mint manapság, mert csak egy kis szalmás lakásunk volt, meg is vette a régész, húszezer forintot adott érte, vagy esztendeje. . . Máma még a jót is elrontják, azt csinálnak még nagyobbat. De akkor megvoltunk mi abba a kis szalmás házba. Lerontják, ha jó is, itt szembe... Régi tipusu volt, az igaz, olyan hosszú, de lerontották, tömbházat csináltak, mert az a divat. Mentek a bikák kifele. , . Minden negyedévben ment egy bika. Hát ilyen nép ez. . . (Magát is igy hajtották gyerekkorában?) Hát nem kellett engem hajtani. . . Én magamtól mentem is abba a gyárba is. . . Mint kis gyerek, gyerekember, meg szerettem a lovat, hajajaj, felálltam a kis székre igy ni, megpucoltam, de mégis megpucoltam a hátát!