Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

(Amikor összekerültek a feleségével, mijük volt?) Hát kedves, nem mondhatjuk, hogy egy pucér telkünk... Feleség: Egy piciri kis szalmás házunk... Egy piciri kis szalmás istálló. . . Meg egy fél telek. Ez a fele másé volt. Kettőnké volt ez a telek. Eztet a gazdálkodásunk után meg vettük a banktól, mert annyira eladósodott, hogy. . . Eladósodott í társam, aztán ránktukmálta ugye a bank, hogy én vagyok ugye a jogos, ha birom, vegyem meg. Feleség: Oszt akkor tiz évig együtt laktunk, addig rakosgattuk azokat a kis-kis filléreket, harmados dolgokat, akkor raktuk össze ezt a kis házikót. Akkor megint megpihentünk, megint raktunk össze egy kis krajcárokat, harmadások voltunk, és igy mentünk a téesznek. Egy szekerünk, jószágunk, be is vittük a négy darab jószágot a téesznek... És igy téesztagok lettünk ezidáig. Most pedig ketten nyugdijasok vagyunk. Szabad hozzászólni? Még én voltam nehéz fizikai munkás is, a bácsi, a Józsi bácsi, még pedig cserépgyáros. . . Bizony. Hogy micsoda erös munka, a világon a legerősebb. Huszonkettőbe kezdtem el. Hetvennégy éves vagyok, huszonnyolc évet dolgoz tam ott. Még Simon bácsi messze van énhozzám, Guszti bácsi meg egy kicsit hát öregebb. Szeretnek azok nagyon, mert hát amikor nyáron, mikor megyünk besegiteni a téesznek, együtt... Feleség: Es mi pedig mindig, amikor megfele kezdődött a demokrácia, vezetők voltunk. Hát aztán én voltam MNDSZ elnök, ő volt pártelnök, csináltuk, segitettük előfele. Még azt is megkóstoltuk. A szervezési munkát. Feleség: Szerettünk mi mindent. . . De szerettek is. Én hatvannyolc éves vagyok, kedves, de hát a torombózis levágott a sok munka után. Az a szerencsétlen vénasszony össze tudott tartani százharminc nőt. Tessék ezt csak elképzelni. Feleség: Hát jöttek nálam aludni, hát az is csak kis krajcár volt, jöttek, pestiek, bárhonnét, csak ideszaladtak, hogy nekünk gyerekünk nem volt, tiszta volt a lakás, hát mivelünk nem szégyenültek meg, hát idehozták aludni is, enni is. Igy összerak tuk a kis krajcárt, és igy építkeztünk, haladtunk az idővel, igy bementünk a téeszbe. Most már össze is vagyunk, kedves, rokkanva. (Hogy került maga a cserépgyárba?) Hát, kedves, részvénytársaság által. Részvénytársasággá alakultunk, negyvenöt tagból állott, a gyárnak a részvénytársasága negyvenöt személy volt, nekünk is volt benne. Az apjának is volt benne, három részvénye.